/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

A nap képe: Az egyetlen alu kasztnis Ferrari Daytona

2017. augusztus 26. 07:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Ismét egy hosszú időre elfelejtett ritkaság került elő nemrégiben, ezúttal Japánból. Az 1969-es Ferrari Daytona közel negyven évig állt egy helyben, s alumínium kasztnijának köszönhetően fajtájából az egyedüliként horribilis összegért cserélhet gazdát hamarosan.

Vajon hány négykerekű kincset rejthetnek még elfeledett pajták és garázsok? Most már eggyel kevesebbet, ugyanis az alábbi Ferrari Daytonára közel negyven évnyi állás után találtak rá egy japán garázs mélyén, így most hosszú álmát követően új életet kezdhet. A hányattatott sorsú ágaskodó paripás autónak azonban nem csak ez a „selling pointja”.

Például plexiüveg borítja az első fényszórókat, illetve elektromosan mozgathatók az ablakok, valamint történetesen ez az egyetlen az 1969 és 1973 között legyártott 1200 darabból, amely alumínium kasztnival készült és közúti közlekedésben is részt vehetett – egyébként is mindössze 5 példány létezett alu testtel. Az egyedi, 12653-as alvázszámmal és a Scaglietti által adott 32-es kasztniszámmal rendelkező példányt Enzo Ferrari egy közeli barátja, Luciano Conti vásárolta meg 1969. júniusában.

Nem tudni miért, de 1971-ben Japánba importálták, majd itt három tulajdonosváltást követően az utolsó, Makoto Takai – talán a busás haszon reményében – leparkolta nehezebb időkre, így következett közel 40 éves pihenése, melynek végére szinte az egész világ elfelejtette, hogy valaha létezett, ám a közelmúltban előkerült és a hivatalos vizsgálatok bebizonyították, hogy ez az ominózus olasz automobil.

Az egyedi Daytona Ferrarit szeptemberben fogja elárverezni az RM Sotheby’s a Ferrari – Leggenda E Passione rendezvényén, s az előzetes becslések szerint akár kétmillió dollárért is elkelhet – ez több mint félmilliárd forint.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/