Alfa Romeo 147 TI: Made in Italy

A 145-ös nem volt rossz kocsi, a nyilvánvaló, főleg minőségi hibái ellenére sem, de 2001-ben a 147-es új alapokra helyezte a kompakt méretű Alfák megítélését, olyannyira, hogy ebben az évben a rangos “Év autója” díj is Milánóba került. A hűvös és kimért stílusú német, illetve a kissé sablonos francia modellekkel szemben az Alfa a tőle megszokott sportosságot képviselte, formája olaszosan dögös volt, és a sajtóból egyértelműen kiderült, hogy jelentős mértékben javult a kidolgozása. Persze, adódtak hátrányok is, például elektronikai zavar miatt én magam is szervizbe kényszerültem egy teszt során, a kategóriához mérten szűkös a 300 liternél kisebb csomagtartó, és az igényes futóművet sem Budapest vacak útjaira tervezték. Sokan kritizálták a lomha viselkedést, a filigránabb 145-öst érezhetően jobban vitték az átvett TwinSpark motorok, mint a biztonságosabb, merevebb, de egyben nehezebb 147-est.

Hamarosan érkezik a következő generáció, de a hátralévő időre az Alfa még felfrissítette a típust, így újra alkalmam adódott 147-essel járni. Az importőrrel történt egyeztetés jól kezdődött: piros Rosso Alfa fényezés és TI csomag – ez így együtt izgalmasan hangzott! A múltból átvett TI a Turismo Internazionale rövidítése, régen a gazdagon felszerelt, erősebb motorral szerelt Alfa Giuliák kaptak ilyen kétbetűs jelölést, de létezett még TI Super, és versenyeztek is ezekkel a villámgyors kocsikkal. Napjainkban inkább a sportos hangulat megteremtésén, mintsem a versenyzésen van a hangsúly, kupázni ott a GTA, így ennek szellemében állították össze a minden modellhez egységesen 600 ezer forintért rendelhető opciós szettet. A 147 TI jellegzetes eleme a 17 colos TOORA könnyűfém felni (krómozott csavarokkal és szelepsapkával), a sportfutómű, a GTA-stílusú, fekete betétes fényszóró, a GTA légterelő, és a hiányzó motorjelölés.

Az utastérben fekete a műszerfal, fekete a műszerek számlapja, piros cérnával varrták a fekete bőrüléseket, ugyancsak bőrözött a kormány és a váltógomb, spéci a szőnyeg, végezetül a GTA-ból származik a tetőkárpit. Mindez együtt valóban nem drága, de figyelembe véve az ötajtós 1,9 JTDm 16V Distinctive bő 6,2 milliós alapárát, és azt, hogy a TI csomagon felül még 800 ezer forint értékben volt extra az autón, a teljes végösszeg 7,7 millió forintja enyhén szólva is szédítő. Azt már alig merem leírni, hogy ebben még nincs benne a BOSE hifi, és néhány apróság, tehát minden földi jóval felszerelve 8 milliót is otthagyhatunk a kasszánál. Prémium szegmens ide vagy oda, egyes extrák felára szerintem indokolatlan: a gazdag Distinctive esetén ide sorolom a 33 ezres első kartámaszt, az 52 ezres rádióvezérlést a kormányra (TI esetén széria), valamint a szintén 52 ezret kóstáló téli csomagot, ülésfűtéssel és ablaktörlő fűtéssel. 43 ezer az elektrokróm belső tükör, 76 ezer a tempomat, 115 ezer a CD-váltó, és 225 ezer a xenon fényszóró – van itt minden, csak bírjuk pénzzel. Az árlista átböngészése után reméltem, nem kell majd csalódnom, és a valóságban az Alfa úgy fog viselkedni, hogy minden tekintetben alátámasztja a vele kapcsolatos elvárásokat. Nos, majdnem így lett.

A karosszéria egyesek szerint puhányabb, mások szerint agresszívabb kinézetű, de az biztos, hogy jól fest a 147-es. A tervezést a Giugiaro-féle Italdesign stúdió jegyzi, és akárcsak a 156-os esetében, itt is a frontrész átalakulása van a középpontban. Újak a fényszórók, dominánsabb az Alfa-pajzs, a hátfalon viszont szinte alig történt valami, laikus nem tesz különbséget régi és új között. A ködlámpák kikerültek a főfényszóróból, alul, a lökhárító szélein nyertek elhelyezést – én balga használtam is őket egyik este, mert jókora köd volt, az orromig alig láttam a régi Balatoni úton, aztán a rend éber őrei egy helyszíni bírság keretében lebeszéltek a ködben történő ködlámpázásról. Kissé érthetetlen, de mindegy, befizettem.

Az utastér passzentos, nagyon jók az ülések, bár szerettem volna mélyebbre engedni a vezetői széket, mert nekem még a legalsó állásban is kicsit magasan volt. Az ergonómia kifogástalan, minden kézre áll, és finom tapintásúak az anyagok. Az ezüstös középkonzol gyakorlatilag maradt a régi, a mütyürgombos rádió kezelése továbbra is rossz vicc, ezért feltétlen ajánlott beruházás a kormányvezérlés. Szintén butaság az ülésfűtés kapcsolójának eldugott gombja, a fedélzeti számítógép pedig minden indításnál alapállásba ugrik vissza – ilyen bosszantó apróságokra nem ártott volna figyelni egy frissítésnél. Az íves A-oszlop szinte minden szituációban zavaró mértékben takar, de ezen maximum a következő generációnál lehet változtatni. Műszerek vonatkozásában szerintem stílusosabb volt a régi, ún. “csöves” kialakítás, most közös blokkba kerültek az órák, de az összhatás így sem rossz, nincs túlbonyolítva a látvány, szép a skálázás, és minden pillantásnál megdobogtatja a szívet a kilométeróra, valamint a fordulatszámmérő dicső Alfa Romeo felirata. Így kell ezt csinálni, kedves körző- és vonalzópárti germán mérnökök!

Az összeszerelésre nem tudok rosszat mondani, nincs nyikorgás, cicergés, rezonálás. Amikor elhoztam az autót, valami kegyetlenül zörgött a jobb oldalon, gyanús volt a dolog, és nem hiába, mert a rosszul felcsévélt biztonsági öv csatja kopogott a B-oszlopon. Ennek 3 másodpercig tartó orvoslása után relatíve teljes lett a csend, macskaköves úton például az 1-es BMW sem volt annyira zörejmentes, hogy szakadéknyi különbséget véltem volna felfedezni az Alfa hátrányára. Praktikusság területén nem sok erény van, amit a 147-es csillogtathat, inkább macsó prémiumcirkáló, mint ötletgazdag családi kompakt, de emiatt nem nyitnék vitát. Egy paraszthajszálnyival nagyobb lett a csomagtartó, de még így is csak 292 literes (ha már 1-es BMW volt az előbb, akkor a bajor ötajtós ürege 330 liter), ez nem sok, bár adott esetben megoldást jelenthet a bővítés. Az ötödik ajtó az utastérből vagy távirányítással nyílik, a felpattanó fedelet azonban az élénél fogva kell meghúzni, mert külön fogantyú nincs. Szép a kesztyűtartó fedelének krómozott nyitófüle, de ettől függetlenül kicsi a mélyedés, és az ajtózsebek sem óriásiak, bár inkább a keskenységükkel van a baj. A pohártartó használatakor takarásba kerül a rádió kijelzője, de a nagyobb gond az, hogy ilyenkor a hátsó ködlámpa és a központi ajtózár gombjai sem érhetők el.

A motor ugyanaz a 150 lóerős Multijet dízel, amit tavaly a GT-ben is kipróbáltam, és a 147-est hajtva gyakorlatilag hasonló vélemény alakult ki bennem. Körülnézve a méretosztály prémium szegmensében (Alfa, Audi, BMW, Mercedes), a második generációs, 16 szelepes JTD teljesítményét tekintve a középmezőnyt erősíti, nyomatékban viszont sereghajtó. Ennek ellenére csak az etalonnak tartott BMW 120d képes dinamikusabb mozgásra, a 2,2 literes Mercedes C220 CDI Sportcoupé nagyobb végsebessége azért nem kunszt, mert gyorsulásban az olasz másfél másodpercet pörköl oda a németnek. A dízeles kerregés nálam továbbra sem tartozik az Alfa-varázs eszköztárába, az én fülemnek kívül és belül egyaránt zajos a gázolajos 147-es, a hatfokozatú váltó átlagos, a kormány és a fék viszont példás. A “sport” jelzővel illetett futómű nem fapadosan kőkemény, egyetértek a kollégákkal, akik már dicsérték előttem az autó menettulajdonságait, a pontos kormánnyal valóban élvezetesen terelgethető a TI.

Az ideális körülmények közepette kalkulált gyári fogyasztásadatokat – így tél közepén pláne – nem tudta az autó produkálni. A városi 8 helyett 8,5-9 liter, autóúton 4,7 helyett 6,4-6,8 liter gázolaj fogyott 100 kilométerenként, igaz, utóbbinál nem tartottam be állandóan az előírt 90 km/órás sebességet. A teszt teljes átlaga 7,2 literre adódott, ennél jobban nálam csak a BMW 120d fogyasztott.

Aki hajlandó megfizetni egy drága, ám prémium kompaktot, aki szereti a dízelt, és aki rajong az olasz kocsikért, az így együtt, de külön-külön is remek társra lelhet a TI csomagos 147-es Alfában, amely abszolút mentes a német modellek steril hangulatától. Néhány bosszantó apróságtól eltekintve tisztességes a Distinctive szintű stafírozás (front, oldal, függöny légzsákok, VDC, ABS, kétzónás klíma, CD lejátszó, elektromos csomag, stb.), erős a motor, jó a futómű, így semmi akadálya az élményhajkurászásnak. Az utastér nem igazán tágas, a csomagtér is kicsi, de valljuk be, egy ekkora autónál naivitás lenne csodát várni a férőhelyeket illetően. Logikus, egy két- vagy háromgyermekes családnak nem ez az Alfa az ideális, sem méretben, sem árban. A márka értéktartása nem rossz, de nem éri el a német konkurensek tartósságát, így hosszú távú befektetésnek nem túlzottan jó vétel.