Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

AUTOBLOG-TESZT

Az Erő vele van: Toyota Corolla Verso 2.2 D-4D Sol

2008. január 9. 8:31   |   Autóblog
címkék:   toyota, corolla, verso
Az autóiparban a frissítés kötelező, még olyan modellek esetében is, melyeknek lényegében semmi szükségük erre. A Toyotánál a Corolla Verso sem kerülhette el sorsát.

Jó sok évvel ezelőtt, amikor elkezdtem úgy csinálni, mintha nagyon értenék az autókhoz, tanult kollégáim hamarjában megleptek egy egyterűvel, szinte máig itt cseng a fülemben: nesze, vigyed, ez lesz a tiéd egy hétre. Azelőtt csak kívülről láttam buszlimuzint, ahogyan egyesek nevezik a műfajt, nyelni azért tudtam, de furcsa volt először beleülni egy olyan nagy batárba, kicsit idegenkedtem tőle, na. Azóta pörögtek szorgalmasan az évek, családom ugyan nem lett, viszont szép lassan megszerettem az egyterűeket; persze ehhez kellett az is, hogy a gyártók ráfeküdjenek a specializáltabb igények kiszolgálására és elkezdjék ontani magukból a kompaktabb modelleket.

Ezek kisebbek, sportosabbak, viszont családi autónak olykor ugyanannyira alkalmasak, mint nagyobb társaik, sőt: könnyebb velük beállni a garázsba. Egy ideje már a Toyotának is van kompakt egyterűje, a Corolla Verso ráadásul hagyományosan a kategória egyik legjobb, legnépszerűbb képviselője, az előző frissítés óta pedig pláne: akkor váltották le a kétliteres dízelt a 2,2 literes, 136 és 177 lóerős D-4D-re, mely saját mezőnyében vitathatatlanul az élre kívánkozik.

Az újabb frissítésnél nem is piszkálták a motorokat, még jó, hülyeség lett volna hozzájuk nyúlni, hiszen az erősebbik dízelért különösen lehet rajongani. Ami változott, az a külső (és a belső), de nem kell nagy dolgokra gondolni, nagyapámnak például biztosan nagyítót kellett volna adnom a kezébe, hogy megtalálja a módosításokat. Lássuk csak: az orr-részt például a Toyota "Vibráló Tisztaság" formatervezési nyelvezetének megfelelően rajzolták meg, akármit is jelentsen ez. Az biztos, hogy egy új, függőleges sáv köti össze a felső hűtőrácsot a lökhárítóval, optikai funkciója az elem motorháztetővel való összekapcsolása.

Az új frontrész tíz milliméterrel megnöveli az autó teljes hosszát (most 4360 mm) és az első túlnyúlást (880 mm), de a hálószerű hűtőráccsal és az irányjelző lámpák új formájával kétségkívül sportosabb megjelenést ad. Megújultak a fényszórók és a hátsó lámpák is, utóbbiakban szögletesebb formát kaptak az irányjelzők, ennyi volna, semmi több. Bent új kárpitozást dolgoztak ki mindhárom sor ülései és minden felszereltségi szint esetében, emellett a hátsó két sor üléseinek háttámláit szőnyegkárpittal vonták be. Továbbá krómoztak egy kicsit és a légkondicionáló új, kékes akril panelt kapott, melytől a középkonzol modernebb megjelenésű lett.

A japán mérnökök tehát a lehető legóvatosabb kézzel nyúltak a Corolla Versóhoz, melyből hűen visszaköszön az alapkoncepció: bevált recepten ne (nagyon) változtass! Az alapvető formák változatlanul hagyásával természetesen nem is csökkent a Corolla Verso vonzereje, változatlanul az egyik legütősebb a kategóriában, oldalról, a tesztautós sötétített üvegekkel különösen dögös, bár csajozni azért vonakodva indulnék el vele. Pláne gyereküléssel hátul, hehe.

Az autó decemberben, karácsony előtt nem sokkal érkezett, karcolgathattunk volna vele a városban is, de inkább másképp tettük próbára: sitty-sutty, beültettük a családot és irány a bécsi vásár. Nem, nem Gorenjéért mentünk, akármilyen nagyszerű is, egy hűtő nehezen férne be a Corollába, viszont arra tökéletes egy ilyen út, hogy kiderüljön, hosszú távon milyen ücsörögni az autóban. Jelentem, a létező legnagyobb elismerésről adhatok hírt, panasz ugyanis nem érkezett, sőt, éppen az lett kiemelve, hogy milyen kényelmesen elférni hátul. Szó se róla, a Verso térben mindig is jó volt, van hova tenni a fejeket, lábakat, nagy méretű felnőttből viszont csak kettőnek jutott volna szellős hely hátul. Illetve bocsánat, a második sorban, az új Corollából sem maradhatott ki ugyanis a könnyű variálhatóságot és sík rakteret lehetővé tevő Easy Flat-7 ülésrendszer.

Tesztadatok
  • Jelleg
  • kompakt egyterű
  • Motor
  • 2231 cm3
  • common rail dízelmotor
  • Teljesítmény, nyomaték
  • 97 kW (130 LE) @ 3600 RPM
  • 400 Nm @ 2000 RPM
  • Fizikai paraméterek
  • Hosszúság: 4370 mm
  • Szélesség: 1770 mm
  • Magasság: 1620 mm
  • Tengelytáv: 2750 mm
  • Csomagtér: 63-779 liter
  • Menetteljesítmény
  • Csúcssebesség: 205 km/h
  • Gyorsulás 1-100 km/h: 9 s
  • Fogyasztás (város / országút / vegyes):
    8 / 5 / 6 l/100 km
  • Tesztfogyasztás: 9 l/100 km
  • Árak
  • Alapár: 4880000 Ft
  • Tesztautó ára: 6950000 Ft

Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
  Hozzászólás elküldése
Még nem érkezett hozzászólás.