KIA Sorento 2,5 CRD EX Premium: Éljen a sport!

Tombol a kánikula, naponta dőlnek meg a különféle hőségrekordok, és mindenki strandról, netán árnyékos, szellős búvóhelyről álmodik, ahol átvészelheti az időjárás támasztotta megpróbáltatásokat. Autós portál lévén, a magunk sajátos módján próbálunk hűsítő perceket nyújtani: a teszt illusztrálásához szándékosan vettük elő a télen készült havas felvételeket.

A dél-koreai gyártmányokról számtalan városi legenda kering, sokan a mai napig amolyan szükségmegoldásnak tekintik ezeket a járműveket, de a Sorento nemcsak emiatt érdekelt az átlagosnál jobban - ez a kocsi ugyanis meglepően jól néz ki! Ebből a kategóriából már járt nálam Volvo, BMW és Nissan, hamarosan egy Mercedes ML is megadatik, de a teszt után bátran állítom, a felsorolt márkákkal szemben semmi szégyenkeznivalója nincs egy Sorento tulajdonosnak.

A méretek tekintélyt parancsolnak. 4 és fél méteres hosszúsághoz bő 180 centis szélesség, és majdnem ugyanekkora magasság társul, és ezt a masszívságot csak fokozzák a 16 colos könnyűfém felnikre húzott ballonos gumiabroncsok. A Sorento - amelynek nevét talán szerencsésebb lett volna két r-rel írni - minden oldalról jól fest, a saját tervezésű lemezruha szinte bármivel állja az összehasonlítási versenyt, a fényezésnél pedig kimondottan jó ötlet a szélesítések sötétebb árnyalata. Kívülről tehát semmi negatívum, felejtsük el a származással kapcsolatos lekicsinylést (mármint, hogy dél-koreai), és erre bizonyíték, hogy sokan megnézik a KIA-t, és elismerő pillantást vetnek rá.

Az utastér már nem ennyire meggyőző, itt azért visszaköszön néhány olyan részlet, amit az utódban mindenképpen érdemes lenne kijavítani, de előre lelőve a poént, súlyos dolgokra senki ne gondoljon. Hely minden irányban bőven van - legalábbis átlagos termetemmel elől-hátul kényelmesen elfértem -, a csomagtartó alap állapotban majd fél köbméteres, és feltűnően jó a kidolgozás minősége. A műanyagok egyszerűek, talán túlságosan is, de az illesztések pontosak, menetközben is csend honol, és minden jól működik. A formatervvel nincs gond, a műszerfal kialakítása logikus, a jelzések könnyen értelmezhetők, de egy-két kapcsoló mintha a nyolcvanas évekből csöppent volna a KIA belsejébe. A zöld kvarcóra elmaradhatatlan kellék, a kormány pozíciója fura karral állítható, és különös a tempomat is: a Cruise feliratú gomb a lámpakapcsolóval került egy blokkba, de maga a berendezés a kormányról vezérelhető - gőzöm sincs, hogy ennek mi értelme. A látványos külsejű hifi messze van az ígért csúcshangzástól, ráadásul anakronisztikus kiegészítőként egy automatikusan működő motoros antenna jár hozzá. Kimondottan örömteli viszont, hogy seregnyi kacatlerakó hely van utastérben, amelynek rendezett összképét sem műanyag fabetét, sem más gagyi nem csúfítja el. Az alkalmazott dekoráció fémhatású betétekből áll, a mértékük a tervező jó ízlését dicséri. Felárért decens bőrkárpit rendelhető, és erre véleményem szerint érdemes költeni, mert a galambszürke huzat tapintása nem különösebben lehengerlő, ráadásul nagyon hajlamos az elektrosztatikus feltöltődésre, így a legtöbb ajtócsukásom egy burleszk elemekkel tarkított mozdulatsorra emlékeztetett.