Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

TESZT

Mercedes-Benz CLS 320 CDI: Művészi alkotás

2007. május 12. 6:33   |   Autóblog
A karosszéria látványa szinte igéző, a technika pedig majdnem minden tekintetben elismerésre méltó...


Pusztán a magánvéleményem, de szerintem maguk a Mercedes-Benz szakemberei sem gondolták komolyan az elején, hogy a CLS szalonban megvásárolható autó lesz. Bár a szóbeszéd szerint a Vision néven bemutatott tanulmányoknál eldöntött tény a szériagyártás, az anno Frankfurtban debütált négyajtós kupé annyira más volt (és más ma is), mint a többi Mercedes típus, hogy még bennem, az örök optimistában is kétségek merültek fel. Két dologtól féltem. Először attól, hogy a tervek valóban a fiók mélyén végzik, és a CLS gyorsabban merül feledésbe, mint ahogy érkezett, másodszor pedig nem igazán bíztam a stuttgartiak bátorságában, azaz nem hittem, hogy a Vision CLS csont nélkül átmehet a próbán, és eredeti pompájában kelhet életre. Szerencsére nem lett igazam, a piaci eredmények bizonyítják, hogy ebben az ár- és méretosztályban a Mercedes-Benznek szüksége van egy olyan modellre, amellyel sem a hazai, sem a nemzetközi konkurencia - egyelőre - nem rendelkezik.


A CLS nem fából vaskarika, tehát sikerült a csoda, és megszületett a négyajtós kupé. Az elmúlt évtizedekben néhány gyártó már próbálkozott valami hasonlóval, azonban nem tartom túlzásnak kijelenteni, hogy a jövőre nézve - hasonló modell esetén - ez a Mercedes lehet az etalon. A műszaki alapokat az E-osztály biztosítja, a formaterv viszont teljes önálló, helyenként tradicionális részletmegoldásokkal. Látva az új C és CL- osztályt, a csillagos autóknál lezárulóban van a modernkori kereklámpás korszak, és úgymond ennek előfutára volt 2004-ben a CLS, amely az L-alakkal fityiszt mutat a donor E-osztálynak. Szemből nézve nagyon masszív hatást keltenek a domborodó sárvédők, a középen hatalmas emblémát felvonultató hűtőmaszk a sportos modelleket jellemzi a cégen belül, és az első kerékjárattól indul az a teljes hosszban végigfutó ív, amely a karosszéria sava-borsa. Ehhez a vonalhoz igazodik minden, ettől CLS a CLS - minden elismerés a tervezőé, aki ezt a könnyed élt megálmodta!


Az autó alapvetően széles, hosszú és lapos, dimenzióit tekintve lekörözi az E-osztályt, ezért sokan tévedésből a luxus S-osztály leszármazottjának vélik. A kecsesen, de négyajtós modellhez mérten szokatlanul laposan ívelő tető keskeny sávot biztosít az oldalablakoknak, de a design mellett további csemegét is felvonultat a CLS. Ahogy kupéknál illik, az ajtók keret nélküliek, a kilincs meghúzására az elektronika néhány millimétert süllyeszt az üveg pozícióján, majd zárásnál a helyére csusszan minden. Az egyetlen szépséghiba a hátsó ajtók eltüntethetetlen kis háromszöge, ezek nélkül viszont szinte alig lehetne leengedni az ablakot, így muszáj volt kompromisszumot kötni. A csomagtartó nem lett a forma áldozata, 505 literes térfogatával abszolút használható méretű az üreg, azonban két hátránnyal is számolni kell: a nyílás szűk, így terjedelmes méretű poggyászok helyett inkább sok kicsi pakkot érdemes összekészíteni, valamint az üléstámla rögzítése fix, tehát a kapacitás nem bővíthető. Ennek magyarázata az utastér kialakításában rejlik, amit természetesen elmondunk, csak lapozni kell!


Tesztadatok
  • Jelleg
  • Négyajtós, négyüléses kupé
  • Motor
  • 2987 cm3
  • hathengeres, 24 szelepes, common rail közvetlen befecskendezéses turbódízel motor
  • Teljesítmény, nyomaték
  • 123 kW (165 LE) @ 3811 RPM
  • 540 Nm @ 1600 RPM
  • Fizikai paraméterek
  • Hosszúság: 4913 mm
  • Szélesség: 1873 mm
  • Magasság: 1403 mm
  • Tengelytáv: 2854 mm
  • Csomagtér: 505 liter
  • Menetteljesítmény
  • Csúcssebesség: 246 km/h
  • Gyorsulás 1-100 km/h: 7 s
  • Fogyasztás (város / országút / vegyes):
    10 / 5 / 7 l/100 km
  • Tesztfogyasztás: 9 l/100 km
  • Árak
  • Alapár: 15950000 Ft
  • Tesztautó ára: 20200000 Ft

Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
  Hozzászólás elküldése
Még nem érkezett hozzászólás.