FORMA 1
Ferrari, Red Bull, Mercedes a sorrend
Bár a Red Bull Racing vezeti mindkét bajnokságot, miután mindenkinél több győzelmet aratott a szezon első felében, az energiaital-gyárosok csak a második helyen állnak a megbízhatósági versenyben.
Mindez az Auto Motor und Sport tanulmányából derül ki, mely szerint eddig a Ferrari F10 a legmegbízhatóbb modell a mezőnyben, hiszen az első tizenkét versenyen Fernando Alonso és Felipe Massa a teljesíthető 1474 körből 1471-et teljesített.
Mindez azt jelenti, hogy a Ferrari mindössze három kört bukott el eddig az idei évben, mikor Alonso egy műszaki probléma miatt, három körrel a futam vége előtt kiállni kényszerült Malajziában. Massa eddig minden versenyt befejezett.
A Red Bull duója 98 körrel kevesebbet teljesített az idei évben, mint a rivális Ferrari párosa, így az osztrák tulajdonban lévő alakulat a második helyen áll ebben a versenyben, jóllehet mindez semmit nem számít, egészen addig, amíg ők vezetik a bajnokságot.
A harmadik helyen a Mercedes GP áll, amely a Ferrarival egyetemben szintén elmondhatja magáról, hogy versenyzői eddig elkerülték a baleseteket, csakis technikai problémák miatt estek ki az eddigi versenyeken 2010-ben.
A sorban a McLaren következik. A wokingi csapatnak eddig két technikai problémája, és egy balesete volt, ám jelenleg a második helyen áll a konstruktőrök versenyében.
Az élcsapatok közül a Renault megbízhatósága a leggyengébb. A francia gárda négy technikai problémát és két balesetet könyvelhetett el az első tizenkét versenyen.




















