TAKTIKAI CSATA
Új gumiszabály lép életbe a Forma-1-ben
Már azzal, hogy az idei évben tilos lesz a futam közbeni tankolás, komoly taktikai csatákra számíthatunk a versenyeken, azonban úgy tűnik, hogy az időmérőn is sokkal több lesz a taktikázás, mint az elmúlt években.
A csapatok ugyanis múlt heti ülésükön megegyeztek abban, hogy az időmérő utolsó etapjába bejutott tíz versenyzőnek azzal az abronccsal kell megkezdenie a versenyt, amivel legjobb idejét teljesítette az időmérő harmadik etapjában, értesült az Autosport.
Ez pedig azt is eredményezheti, hogy egyesek talán beáldozzák legjobb köreiket csak azért, hogy tartósabb gumikkal kezdhessék meg a futamot, ezzel előnybe kerülve a verseny első etapjában. Mások viszont nem kizárt, hogy kockáztatni fognak, és egy lágyabb, a futam szempontjából gyengébb gumival, a jobb pozícióra pályáznak.
A csapatvezetők azt remélik mindettől, hogy felpörgeti a versenyeket, különösen azok elejét, és több lehetőséget biztosít az egyes résztvevők számára a taktikázásra.
A szabálymódosítási javaslat most a Forma-1 Bizottság elé kerül, majd azt követően a Motorsport Világtanács hagyja jóvá, ám minden jel arra utal, hogy ez már csak egy formai procedúra lesz, hiszen a csapatvezetők egyhangúan megegyeztek a módosításban.
Érdekes megjegyezni, hogy eddig mindenki azt hangoztatta, hogy az üres tankos utolsó etap miatt az idei évben valóban a leggyorsabb versenyző és autó kombináció kerülhet az első helyre, ám ezzel a húzással ismét bekerül egy taktikai elem, ami miatt továbbra sem lehet majd tudni, hogy pontosan hogyan is fest az erősorrend. Ennek van jó és rossz oldala egyaránt.
Forrás: F1világ






















Ezért ist tudják teletömni, mint a libát a Sávolyi Balatonringet pénzzel.
Idén 15 MdFt-ot fordítanak a pálya építésére állami pénzből, majd ezt követően 10 év alatt összesen 20 MdFt-ot (kb. 2 MdFt/év).
Mivel ezt nincs honnan elvenni, az autósporttól fogják elvenni. Pl. jövőre Hungaroring támogatása = 0 Ft!
Mindezt azért, mert Bajnai-Suchmann-Újhelyi hármas valamilyen módon "érdekelt" a projektben. Állítólag az Abu-Dhabi pályát (ami alkalmas F1 és MotoGP rendezésre is) kb. 9 MdFt-ból építették.
Nekünk csak a MotoGP rendezésére alkalmas terület csak 15 MdFt-ba fog fájni. Mivel nálunk kevesebb a homok.... és szabadságvesztésre ítélt (Kovács Bence János) a "bonyolító"....