ELISMERÉS
20 méter kellett az Audi díjához
A veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnázium csapata nyerte az elmúlt hétvégén az „Audi Kreaktivity 2010" győri vetélkedőjét. Az Audi Hungaria harmadik alkalommal rendezett műszaki versenyt a középiskolák és gimnáziumok tanulói számára. A projektmunka célja egy olyan jármű elkészítése volt, melyet nem belsőégésű- vagy elektromotor hajt, mégis képes megtenni egy 20 méter hosszú távot. Közel 40 magyar iskola vett részt a versenyen, amelyek közül 8 mutatta be járművét múlt pénteken az Audi Hungariánál.
"Ez a verseny lehetőséget kínál az Audi Hungaria számára, hogy idejekorán vonzó munkaadóként mutatkozhasson be a középiskolások körében is. Látjuk, hogy a jövőbeni potenciális munkavállalóink hatékony csapatmunkára képesek és kreatív megoldásokat alkalmaznak", mondta Rozman Richárd, személyügyekért felelős ügyvezető a díjátadón.
A versenyt magyarországi középiskolák és gimnáziumok számára hirdették meg. A számos pályázó közül a nyolc legjobb három-hat tagú csapat jutott be a győri döntőbe. A döntőn az első feladat a jármű német nyelven történő bemutatása volt, majd az előírt 20 méteres táv megtétele. A csapatok teljesítményét az Audi Hungaria jármű- és motorgyártó szakembereiből álló szakmai zsűri értékelte. A zsűri munkáját Pálinger Katalin, a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatának világklasszis kapusa tiszteletbeli tagként támogatta.
A legjobb csapat jutalma egy háromnapos ingolstadti látogatás az Audi AG-nál és egy Audi élményvezetés. A zsűri további értékes különdíjjal jutalmazta a budapesti Száraznád Oktatási Központ csapatát „dizájn", a győri Lukács Sándor Szakképző Iskola diákjait „sebesség" és a nyíregyházi Bánki Donát Műszaki Középiskola csapatának pályaművét „innováció" kategóriában.




















