/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

A Mazda MX-5 lett a Világ Év Autója

2016. március 25. 16:30   |   Autoblog
címkék:  

A Mazda MX-5 negyedik generációja lett a Világ Év Autója és Autódizájnja 2016-ban. Ez már a második alkalom, hogy egy Mazda modell elnyerte a díjat (az első a Mazda2 volt 2008-ban), és az első modell a díj történetében, mely mindkét cím (Világ Év Autója és Autódizájnja 2016) birtokosa.

A Világ Év Autója díjat 2004-ben alapította egy nemzetközi autós szakújságírókból álló csoport, melynek szavazóköre ebben az évben 23 ország 73 autós újságírójából állt. Az MX-5 az Audi A4 Sedan/Avant, illetve a Mercedes-Benz GLC modellt előzte meg. Az eredményhirdetést a New York-i Nemzetközi Autókiállításon tartották. A dizájn kategóriában a Jaguar XE és a Mazda CX-3 került még döntőbe.

A negyedik generációs MX-5 a hatodik modell, melynek műszaki alapjait a Skyactiv technológia adja, formáját pedig a Kodo dizájn határozza meg. A modell, mely 2015-ben lépett a piacra, nagy sikernek örvend csökkentett súlya, emberközpontú dizájnja és a ’Jinba-Ittai’ (ló és lovas egysége) vezetési élménye miatt.

Az új MX-5 eddig 30 díjat nyert, köztük a 2015/16-os Japán és 2016-os Egyesült Királyság Év Autója elismerést. Keménytetős változatát, a Mazda MX-5 RF-et két napja mutatták be a New York-i Nemzetközi Autó kiállításon.

A Mazda folytatja stratégiáját, hogy autói még több örömet adjanak tulajdonosaiknak, s hogy elnyerje/megtartsa vásárlóinak lojalitását hosszú időn keresztül.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/