A rómaiak nyomában - 2. Coppa Pannonia Regia
Vasárnap célba ért az idei Coppa Pannonia Regia mezőnye. A szervezők kemény, fárasztó futamként hirdették meg a versenyt, ehhez pedig az időjárás is hozzájárult: szombaton és vasárnap negyven fokos kánikulában tették meg a résztvevők a mintegy hatszáz kilométeres távot. A nagyrészt harminc-negyven, olykor ötven éves oldtimerek meglepően jól bírták az új autók számára is megterhelő időjárást.
Hatvankét csapat rajtolt szombat reggel a Camponától, hogy a Budai-hegység, a Pilis, a Vértes és a Gerecse egykori római útjain haladva teljesítsék a rájuk váró tizennyolc szakaszt. Az összetett feladatok, bonyolult pályarajzok olykor a rutinos versenyzőkön is kifogtak, és a tizedmásodperces pontossággal teljesítendő átlagtartó szakaszokon - ahol elvileg minden időpillanatban azonos sebességgel kell haladni - is gyűltek a hibapontok.
A magyar classic-versenyzők legjobbjai ezúttal is hozták formájukat: a Coppa Pannonia Regiát a tavalyi Coppa- és Oldtimer Szuperkupa-győztes páros, az 1968-as Jaguar 420 Sovereign-nal induló Erdélyi házaspár nyerte meg (705,6 hibapont) a Sárdi Zoltán - Perenyei Csaba duó előtt (1966-os MG B, 957,82 hibapont), harmadik Szabó Endre és Gömöri Melinda lett (Jaguar Mk II, 1963, 1142,63 hibapont).
Idén Éjszakai prológot is szerveztek, a negyvennégy csapatra hat mért szakasz várt, az este leginkább az itinert olvasó navigátorok dolgát nehezítette meg. A Camponától induló mezőny Érden keresztül jutott Százhalombattára, ahol a gokart-pályán is mentek egy kört, majd Martonvásáron, Etyeken és Sóskúton át jutottak el az érdi Magyar Földrajzi Múzeumnál felállított célkapuig. Az eredményeknél bejött a papírforma, a dobogósok már korábbi versenyeken is bizonyították tudásukat: a Pásztor Tamás - Török Sándor duó nyert (Alfa Romeo GT Junior, 1970, 243,1 hibapont) az Erdélyi házaspár (246,96 hibapont) és a Sárdi - Perenyei kettős előtt (325,36 hibapont).



Galéria!



















