ÉLMÉNY VOLT
Atom egy nap volt – Ariel a Caterham ellen
Ariel Atom, Caterham Seven, RC autók és versenygokartok: ennél élménydúsabb napot aligha tudtam volna magamnak elképzelni. A Vatera csoport legújabb tagja, az Otomoto.hu azonban pontosan ezt a receptet főzte ki nekünk, újságíróknak a kiskunlacházi reptéren. Úgy értesültem, vezethetem is az Atomot, de miután vittek vele néhány kört és lepergett előttem az életem filmje, rájöttem, nem is baj.
Az Otomoto.hu-s srácok tudták jól, hogyan kell egy életre lekötelezni az autós újságírókat. Élménykörök a világ leggyorsabb csővázas autójával, autós üldözés Ariel Atommal és Caterham Super Sevennel, RC autózás, verseny gokartozás és végül grill ebéd. Szándékosan a végére hagytam az ebédet, ugyanis ezen a napon valahogyan a háttérbe szorult. Az állandó adrenalin túltengés miatt elfeledkeztem az étkezésről.
A program 1:5 méretarányú RC autókkal indult, három kört kellett időre lezavarni velük a kijelölt bóják körül. Az irányítás nem volt nehéz, a kis gépeket ugyanis lefojtották, hogy ne menjenek annyira. 110 km/órás sebességre is képesek ugyanis. Sajnos nem sikerült jó időt produkálni, de életemben először irányítottam RC autót és új élmény volt. Átéreztem, miért hódolnak olyan sokan ennek a hobbinak.
Utána következett a gokartozás, amelyet egyébként is nagyon szeretek. Meglepetésemre, a helyszínre érve tapasztaltam, hogy a piros, 6 lóerős hétköznapi masinák mellett bizony ott parkol két profinak látszó darab is. S jött a jó hír, melytől egyből hevesebben kezdett verni a szívem: vezetni is lehet őket és időmérés is lesz. Ha valaki már ült gokartban, tudja, hogy maximum 40-50 km/órás sebességre képesek. Zárt, rövid pályán ez a teljesítmény elég is, fél óra gokartozás már sokat kivesz az emberből.
A kis pirosak után beültünk tehát az 5000 eurós versenygokartokba, amelyekről a szervezők csak annyit mondtak, hogy teljesen más dimenziót képviselnek. A 250 köbcentis Rotax erőforrás 28 (!) lóerős, és csak addig füstöl, amíg el nem ér egy bizonyos fordulatszámot. Ekkor „kitisztul" és elszabadul a pokol. Olyan hihetetlen erővel kezd gyorsulni, hogy pillanatok alatt inába száll az ember bátorsága. Fék csak hátul van és hidraulikus, ha az ember a kelleténél jobban nyomja, blokkolnak a hátsó kerekek és a gokart elszáll. Az elején meg is jártam a füvet vele. Később azonban ráéreztem, egyre jobb köridőket autóztam, még egy két driftre is futotta. A nagy Forma-1-es pilóták mind gokarttal kezdték, s valóban, nincs is ennél jobb.
Az adrenalin már a fülemen folyt ki, amikor elérkezett a nap fő attrakciója, az Ariel Atom élményautózás. Tisztában voltam a menettulajdonságaival és hallottam is üvöltve száguldani, de benne ülni, mint tudjuk, egészen más. Mindenekelőtt néhány szó erről a csővázas sportkocsiról. Tíz évvel ezelőtt, az akkor még diák Nik Smart vetette papírra. Egy könnyűsúlyú, csővázas, rendszámozható brit sportkocsi volt ez, amely súly-lóerő arányával mindent vert a világon. Kétliteres, kompresszoros Honda motor hajtja (a Civic Type R-ből), amely 300 lóerejével pilótával együtt alig több mint fél tonnát mozgat. Ez olyan, mintha a Fiat Stilóm 700 lóerős lenne. Az Ariel Atom 2,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára, a 0-160-0 km/h műveletet pedig 11 másodperc alatt végzi el.
Szép kilátások, mondhatom. Amikor beszíjaztak a kagylóülésbe, már féltem. A bukósisakot is szorosra húztam, ugyanis szélvédő nincsen. De már indultunk is, Donát, az autó tulajdonosa elkezdte eszeveszetten nyomni a gázt, az események pedig nagyon felgyorsultak. Az Atom valami elképesztően, felfoghatatlanul gyors, az első két körben figyelni sem tudtam a pályát, csak imádkoztam az életemért. A harmadik körben már eljutottam oda, hogy elkezdjem feldolgozni a semmivel sem összehasonlítható élményt. Az egyenesekben 180-190 km/óra, a bóják között úgy 120, nem tudom pontosan, de nagyon brutális volt. Érdekes módon a virsli (205-ös) gumikkal is földöntúli tapadást ért el az autó, ha pedig elindult a feneke, szépen vissza lehetett szedni. Nagyon stabilnak tűnt a kanyarokban, pedig állítólag alattomos egy bestia, elég egy rossz mozdulat és keresztbe áll. Én mindenesetre remegő kézzel és lábbal szálltam ki belőle.
A tulaj közúton is jár az Atommal, amihez szerintem merészség kell. Vannak ugyanis a hétköznapi személyautók, sportkocsik és van az Ariel Atom. Színtiszta, puritán versenyautó, ami rendszámozható is. Nem fegyvernek látszó tárgy, hanem az is. Csak hozzáértőknek!
Köszönjük ezt a napot az Otomoto.hu-nak, az Ariel Atom Hungary-nak és a Caterham Hungary-nak!
Ráadásként egy videó az élménynapról:


Képgaléria megtekintése


















