GLOBÁLIS FOCUS
Bemutatták az új Ford Focust
A Detroiti Autószalonon ma ünnepelte világpremierjét az új generációs Ford Focus, amely a gyártó új, globális padlólemezére épül. Ez azt jelenti, hogy a Focus majdnem minden piacon azonos lesz, a közös alkatrészek aránya mintegy 80 százalék. Gyártása 2010 végén, értékesítése a jövő év elején indul. A Ford mintegy tíz különböző modellt épít majd az új C padlólemezre, többek között az új C-MAX-ot is.
Az új Ford Focus egyike lesz annak a tíz új modellnek, amely a Ford új, C kategóriás padlólemezére épül, s amelyre a Ford várhatóan évi kétmillió autót épít majd világszerte 2012-től kezdve. E modellek közül az első az új Ford C-MAX és Ford Grand C-MAX lesz - ezek a 2009-es Frankfurti Autószalonon mutatkoztak be -, amelyek 2010 második felében lesznek kaphatók Európában.
Az új Ford Focus-t globális csapat tervezte, amelyet a Ford európai tervezési központja irányított. A csapat szem előtt tartotta a legfontosabb globális piacokon érvényben lévő jogszabályokat, előírásokat, illetve vásárlói igényeket, így az új négy- és ötajtós Focusban egyesülnek a legjobb európai, észak-amerikai és ázsiai trendek.
Mindkét modell erősen sportos karakterű, s a Ford kinetikus dizájnjának új evolúcióját tükrözi. A látványos front, az éles oldalvonalak, a drámaian emelkedő övvonal és az atletikus kiállás révén az új Focus a vezetési élményről üzen a szemlélőnek.
A belső tér is ég és föld az előző modellhez képest; nagyon modern, pilótafülkére emlékeztető műszerfalat látunk. Ilyen merész ívekkel és formákkal más autóban még nem találkozunk. A mérnökök mindent megtettek annak érdekében is, hogy a belső ne csak látványos, hanem minőségi is legyen. Jelentősen csökkent például a zajszint az utastérben. A cél olyan prémium érzés létrehozása volt, amely általában a nagyobb járművekre jellemző.
A műszerfalon a legjelentősebb innováció a vállalat új vezetést segítő technológiája, a MyFord rendszer. A gazdagabban felszerelt modelleken a MyFord rendszer része a 20,3 cm átlójú érintőképernyő. Mindez SYNC kapcsolati csomaggal is kiegészíthető, melynek része a hangvezérléses rendszer, a Bluetooth és a műholdas navigáció, valamint kapcsolódási lehetőség egy sor külső eszköz és médialejátszó részére.
A rendelkezésre álló többi biztonsági és kényelmi technológia közé tartozik a kulcs nélküli nyitás és a nyomógombos motorindítás, a tolatókamera és a párhuzamos parkolást végző félautomatikus rendszer, amely automatikusan bekormányozza az autót a parkolóhelyre.
A felfüggesztést is áttervezték, módosítottak a multi-link rendszerű hátsó futóművön, illetve a félig független első és hátsó segédkereteken. A futómű kialakítása mellett teljesen új az elektromos szervokormány rendszere, amelynek hangolása során a mérnökök precíz kormányreakciókra törekedtek nagy sebességnél is, miközben igyekeztek megtartani a kormányzás könnyedségét kis sebességnél és parkolás közben. Semlegesebb kanyarodást tesz lehetővé az új Dinamikus Kanyarszabályozás Rendszer, amely elosztja a vonóerőt a hajtott kerekek között.
Az új Ford Focus vezetőközpontú karakterét erősíti a motorpaletta is, amelyen szerepelnek az EcoBoost négyhengeres, turbófeltöltéses és közvetlen benzinbefecskendezéses (DI) motorok - köztük egy 1,6 literes egységgel Európa számára -, valamint a módosított Duratorq TDCi common-rail dízelmotorok, amelyek 10-20 százalékkal fogyasztanak kevesebbet, mint a jelenlegi Focusban. Az észak-amerikai piac számára a Ford elsősorban az új Ti-VCT 2,0 literes benzinmotort ajánlja. E motorban közvetlen befecskendezés (DI) és dupla független vezérműtengely-vezérlés (Ti-VCT) dolgozik a jobb teljesítmény és hatékonyság érdekében. 20 lóerővel erősebb a jelenlegi 2.0 Duratec soros négyhengeresnél, miközben várható fogyasztása 10 százalékkal csökkent ahhoz képest. Hatfokozatú, duplakuplungos Powershift automataváltót kapcsoltak hozzá. Az elektronikusan vezérelt két tengelykapcsoló gyorsan és finoman kapcsol.
Az új generációs Ford Focus gyártása Európában és Észak-Amerikában azonos időpontban, 2010 végén indul meg, az egyes piacokon az autó 2011 elején jelenik meg. Ezt követik majd az ázsiai, afrikai és dél-amerikai piaci bevezetések. A gyártás kezdetén az autók Saarlouisban (Németország), Michiganben (Egyesült Államok) és Chongqingban (Kína) készülnek majd.



Képgaléria megtekintése























