/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Csendes lesz az idei kötelezőkampány

2016. október 21. 19:30   |   Autoblog
címkék:  

A Netrisk.hu adatai szerint 2016 harmadik negyedévében a személygépkocsikra kötött kgfb-szerződések éves átlagdíja 32 000 forint körül volt, ami 21 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában mért 26 400 forintos összeget. A piacvezető online biztosításközvetítő cég statisztikái szerint ugyanakkor a fenti kategóriában az év elejéhez képest már csupán néhány százalékkal emelkedett a megrendelt kgfb-szerződések átlagdíjának szintje. A társaság az év végi időszakra csendes kgfb-kampányt vár, mintegy 100 ezer körüli váltóval (ez a szám a flották nélkül értendő).

„Bár szeptemberben ismét enyhe növekedésnek indult a személygépjárművek átlagdíjának szintje, továbbra sem mozdult el lényegesen az év elején beállt értékről – magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. – Egy átlagos autós a harmadik negyedévben 32 ezer forint körüli éves díj ellenében tudott személyautójára kötelezőt kötni, ami szinte teljesen megegyezik az első félév átlagával. Lényeges elmozdulás a díjakban az év elején történt, az előző év harmadik negyedévében még több mint 20 százalékkal kisebb összeget kellett a kötelezőért kifizetnie egy átlagos autósnak.”

Évközben a kötelezős szerződések többségét a jármű tulajdonjogának megszerzésekor kötik – ezt nevezik szaknyelven „azonnali” kötésnek. Az azonnali kötések átlagdíja a korábbi években mintegy 50-60 százalékkal alakult az évfordulós biztosítóváltások átlagdíjszintje felett. Az idei év közepére azonban 30-40 százalék közötti mértékűre zárult ez az olló, miután az azonnali díjak átlaga az év eleje óta 7 százalékot esett. A Netrisk.hu-nál a harmadik negyedév végén egy újonnan vásárolt személyautóra átlagosan 37 500 forintos éves díjon kötöttek kötelező biztosítást, ugyanez egy, az évfordulón váltó személyautó esetén 26 700 forint volt.

Csendes kampány várható, a tavalyinál magasabb díjszint mellett

Évről évre egyre kevesebb autóst érint az év végi (gyakorlatilag novemberben lezajló) kötelezőkampány: 2016 végén már csak mintegy egymillió autósnak fordul január elsejével a biztosítási éve. A kampány azonban nem csupán emiatt lesz a korábbiaknál kisebb, hanem amiatt is, mert egy idén életbe lépett jogszabály-módosítás miatt a biztosítók az új ügyfeleiknek már nem kínálhatnak kedvezőbb kgfb-díjakat, mint a már meglévő, régebbi szerződőknek. Emiatt idén várhatóan jóval kevesebb olyan autós lesz, aki felmondja, majd ugyanoda vissza is köti kötelezőjét. Tavaly még az összes év végi váltásnak több mint harmada ilyen visszakötés volt a Netrisk.hu oldalán megrendelt szerződések esetében.

„Összességében (a flották nélkül) mintegy százezer szerződésváltásra számítunk a novemberi időszakban – jelzi előre Sebestyén László. – Ez valószínűleg akkor sem lesz  magasabb, ha (amint az várható) magasabb indexdíjat tapasztalnak majd az autósok tavalyhoz képest, mivel jó eséllyel kevesebb váltásra ösztönző ajánlattal találkoznak majd. Biztosat természetesen csak a kampány indulását követően tudhatunk meg, ezért továbbra is azt tanácsoljuk, hogy az érintett autósok időben nézzenek majd utána az aktuális ajánlatoknak.”

A novemberi kampány átlagdíját befolyásoló további tényező lehet az is, hogy idén a kampányidőszakra mennyi biztosító fog külön díjtarifát hirdetni. Tavaly még csupán egy biztosító volt, amely a január elsejei évfordulóra november elején nem hirdetett külön tarifát.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/