Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Elalvásra figyelmeztető rendszer a Volvótól

2009. augusztus 10. 13:55   |   DG
címkék:  

A Volvo célja, hogy a jövőbeli modelljei képesek legyenek a balesetek elkerülésére. Már ma is sok olyan intelligens autó létezik, amely vészhelyzet észlelésekor képes figyelmeztetni a sofőrt, vagy akár közbelépni, és automatikusan fékezni. Sajnos a fáradt autósok világszerte nagyon sok balesetet okoznak. A Volvo új technológiája még jóval azelőtt képes figyelmeztetni a sofőrt, hogy valóban elaludna a volán mögött.

Az amerikai NHTSA (National Highway Traffic Safety Administration – Nemzeti Autópálya-biztonsági Felügyelet) szerint csak az Amerikai Egyesült Államokban évente nagyjából 100 000 balesetet okoznak a volán mögött elalvó sofőrök. E balesetekben pedig évente körülbelül 1500 személy veszíti életét, 70 000 pedig megsérül. A helyzet Európában hasonló. A biztosítótársaságokat tömörítő német GDV szervezet statisztikáiból kiderül, hogy az autópályákon bekövetkező halálos balesetek körülbelül 25 százalékát fáradt, álmos sofőrök okozzák.

Városon kívül gyakoribbak a balesetek

Galéria megtekintése Galéria megtekintése

A ráfutásos balesetek különösen gyakoriak, az Amerikai Egyesült Államokban például a rendőrségnek jelentett esetek 29 százalékát teszik ki. A tapasztalatok szerint az ilyen típusú balesetek általában alacsony sebességnél történnek és körülbelül 50 százalékukban a vétkes sofőr nem fékez a baleset előtt. A ráfutásos balesetekből származó súlyos sérülések viszonylag ritkák, azonban hosszantartó, fájdalmas nyaksérüléseket okozhatnak, ami komoly költségeket jelent a társadalomnak. Az ilyen balesetek megelőzését szolgálja a 30 km/óra sebességig aktív City Safety koccanásgátló rendszer, amely segít megakadályozni a ráfutásos baleseteket, illetve csökkenteni azok következményeit.

A City Safety rendszer a gépkocsi sebessége és a járművek közötti távolság alapján a kiszámítja az ütközés elkerüléséhez szükséges lassulást. Amennyiben ez meghalad egy adott szintet, és a sofőr nem reagál, a rendszer feltételezi a baleset szinte azonnali bekövetkeztét, ezért automatikusan működésbe lép: 30 km/óra sebesség alatt automatikusan aktivizálja a fékeket és korlátozza a motorteljesítményt, 15 km/óra sebességhatárig pedig megállítja az autót. A City Safety rendszer már szériatartozéka az új Volvo XC60 modellnek.

A legnagyobb veszélyben a japán gyalogosok vannak

A városi balesetek másik gyakori okozói a közvetlenül az autó elé lépő gyalogosok. Az Amerikai Egyesült Államokban a halálos balestek 11 százalékában gyalogos az áldozat, Japánban ez a szám pedig a 30 százalékot is eléri. A Volvo Cars jelenleg egy olyan fejlett, radart és kamerát is használó új megoldáson dolgozik, amely segít csökkenteni a gázolások számát, illetve akár képes teljesen megakadályozni is ezeket. A rendszer célja, hogy felismerje a gyalogosokat, és felhívja rájuk a sofőr figyelmét, hogy az elkerülhesse a balesetet. Amennyiben a sofőr nem reagál időben, a rendszer automatikusan fékezni kezd.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Még nem érkezett hozzászólás.

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!