/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (2) |
| Több

Elkapták a rablót, mert nem tudott kézi váltós autót vezetni

2017. március 12. 12:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Amerikában komoly gondot jelent a lakosság nagy részének kézi kapcsolású sebességváltóval szerelt autók mozgatása, ami addig nem probléma, míg az ember nem egy ilyen kocsit szemel ki eltulajdonítás céljából. Pedig ez is megtörtént a legutóbb.

Letartóztattak egy fiatal autótolvajt, mert nem tudott elkötni egy manuális váltós gépkocsit az Ohio megyében található Clevelandben.

A 18 éves férfi még február 11. és 21. között tulajdonított el összesen három autót, ám az utolsóba beletört a bicskája. Ugyanis amikor társával kiszemelték a következő áldozatukat egy parkolóban, még nem sejtették, hogy három pedál, valamint a sebességváltó karon számok és csupán egy betű fogadja őket.

A bűncselekmény ráadásul nem egyszerű feltörés, hanem rablás volt, mivel az autóban ülő vezetőre pisztolyt szegeztek, hogy adja át a volánt, majd utasították, hogy egy gyorstalpaló keretein belül mutassa már meg, hogyan működnek az efféle ördögi szerkezetek.

Végül, miután rájöttek, hogy nem fog menni, a tulajdonos mobiltelefonjával futottak el a helyszínről – így könnyű prédát nyújtva a rendőröknek, akik gyorsan lenyomozták a készüléket. A két elkövetőre letöltendő börtönbüntetés vár lőfegyveres rablás miatt.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Háry László
2017-03-12 - 18:19

Ha véletlenül ráadásul egy kifliváltós Trabantot fogtak volna ki ( az USA-ban nem valószínű)- még pszichiátriai kezelésre is szorultak volna a tolvajok! Régi Trabantos mondás. automata váltós kocsit a hülye is el tud vezetni! A “kifliváltóst”- csak a “beavatottak”…! 😉

Johann
2017-03-13 - 11:22

No meg a Renault kacsája is olyan, a non-plus-ultra pedig a kicsi Printz 3-gombos váltója, ahhoz kántoriskola is kell …


*/