Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

KEREKASZTAL

Gyalogosjelzésre meg kell állni a zebránál

2009. február 4. 10:45   |   stitch
címkék:   közlekedés
Kötelező lesz az autósoknak a zebránál megállni, ha a gyalogos jelzi áthaladási szándékát az úton.

Egyebek mellett ez a KRESZ-módosítási javaslat szerepelt a közlekedési kerekasztal ülésén - közölte az Új rend és szabadság program kormánybiztosa kedden kiadott közleményében. Kondorosi Ferenc tájékoztatása szerint a hétfői ülésen a közlekedési jogalkotás és jogalkalmazás problémáiról, időszerű kérdéseiről, azok lehetséges megoldási javaslatairól tárgyaltak az érintett tárcák mellett az ORFK, a Nemzeti Közlekedési Hatóság, a Magyar Közút Kht., valamint a Közlekedéstudományi Intézet szakemberei.

Az értekezleten szó esett a gépjárművezetői szakoktatói tevékenység szabályozásáról is. A rendeletmódosítás tervezete már elkészült; ez már korszerű oktatástechnológiai módszerek bevezetését tartalmazza, továbbá az Európai Uniós gyakorlatok, irányelvek átvételét.

A hatóságok dolgoznak az előéleti pontrendszer felülvizsgálatán is, valamint megvizsgálták annak lehetőségét is, miként lehetne az előéleti pontrendszert összekötni a kezdő jogosítvány intézményével. A kerekasztal résztvevői megvitatták "az autóstársadalmat ingerlő" úgynevezett "kint felejtett" közlekedési táblák ügyét is, és egyetértettek abban, hogy a kötelező ellenőrzést gyakoribbá kellene tenni.

A szakemberek szerint felül kellene vizsgálni a gépjárművek kötelező tartozékaira (az izzókészletre és a mentődobozra vonatkozó) vonatkozó, "mára életszerűtlenné vált" szabályozást.

via mti


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
  Hozzászólás elküldése
Még nem érkezett hozzászólás.