KEVÉS AUTÓ FOGY
Gyenge volt a július
Az időarányos adatok is alátámasztják az MGE korábbi előrejelzését, hogy 2010 után megkezdődik a lassú kilábalás a mély válságból és azt a szakmai véleményt is, hogy ez egy lassú, törékeny és hullámzó folyamat lesz, amelyben lehetnek kisebb visszaesések, de a trend mutathatja a kilábalás folyamatát. Az Egyesület bízik benne, hogy a július havi megtorpanás csak átmeneti és az év hátralévő részében már emelkedés várható az előző évhez és az előző hónapokhoz képest is.
Az alacsony értékesítési volumen a kereskedések és javítók számára további anyagi problémákat okozhat, amely e létesítmények számának további csökkenését vonhatja maga után az év második felében. Nem arról van tehát szó, hogy a szakma nyereségesen működik-e, hanem arról, hogy az elhúzódó értékesítési és most már javítási tevékenység visszaesést milyen formában éli túl.
A motorkerékpár-piac csökkenése júliusban megállt és 2,6% pluszt mutat 2010. azonos hónapjához képest. Azonban az eddigi, január-júliusi időszak, -20,5%-os csökkenését ez a növekedés még nem tudta kompenzálni. A 125 ccm-s, maximum 11 kW teljesítményű motorkerékpárok „B” kategóriás személyautó jogosítvánnyal való vezethetősége, valamint a robogók regisztrációs kötelezettségének bevezetése jelentősen javítani tudná a motorkerékpár piac helyzetét. E változásokat az MGE folyamatosan kezdeményezi.
A nagyhaszonjármű-piac talpra állása tovább folytatódik, ami jelzi, hogy a szállítási ágazat fejlődése folyamatos. Örvendetes, hogy e területen 2011 az utóbbi évek legjobb teljesítményét mutatja, júliusban 104,2% volt a fejlődés tavaly júliushoz képest és 157,9% emelkedést ért el a 2009 évhez viszonyítva.



















