TRIUMVIRÁTUS
Hármas győzelmet aratott az Audi Le Mans-ban
Az Audi kilencedik alkalommal nyerte meg a legendás Le Mans-i 24 órás versenyt, ráadásul 2000, 2002 és 2004 után ismét hármas győzelmet aratott. A 78. Le Mans-i 24 óráson ismét a hatékonyság és a megbízhatóság játszotta a főszerepet, és az Audi R15 TDI-k bizonyultak a legjobbnak. A Team Joest dízel versenygépei hiba nélkül teljesítették a távot, az első helyen célba érő csapat pedig 5410 megtett kilométerrel új rekordot állított fel a verseny történetében.
A négykarikások legnagyobb ellenfele idén a Peugeot volt, ugyancsak dízel versenyautókkal. Fél távig egy Peugeot vezette a versenyt, míg végül technikai probléma miatt feladni kényszerült a küzdelmet. Az Audi szerint az idei volt életük legnehezebb versenye és emiatt tiszteletüket fejezik ki a francia gárda előtt.
Az Audi R15 TDI-ket a már ismert, 600 lóerős, változó geometriájú turbófeltöltővel szerelt tízhengeres dízelmotorok hajtották. A mérnökök nem hoztak ki mindent az erőforrásokból, inkább a hatékonyságra és a megbízhatóságra koncentráltak. Előbbi területen 20 százalékos javulást sikerült elérni. Nem az Audié volt tehát a legerősebb és leggyorsabb autó, mégis verhetetlen volt.
A győztes R15 TDI (Timo Bernhard, Romain Dumas, Mike Rockenfeller) 397 kört tett meg 24 óra alatt, ami 5410 kilométernek felel meg. Ezzel a trió megdöntötte az 1971 óta érvényes rekordot, amelyet egy Porsche 917-tel állítottak be. A Hunaudières egyenesben akkor azonban még nem lassították sikánok az autókat. A második helyre beérkező Audi R15 TDI-t Marcel Fässler, André Lotterer és Benoît Treluyer vezette, míg a 2008-as győztesek, Dindo Capello, Tom Kristensen és Allan McNish harmadikak lettek.
Az idei 24 órás LMP2-es kategóriáját egy Strakka HPD ARX-01 versenyautó nyerte, a GT1-ben egy Larbre Saleen S7-es győzött, míg a GT2 osztályban ismét egy Porsche, egy 911 GT3 RSR hozta el a trófeát.

Képgaléria megtekintése




















