Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

HAJRÁ KRISZTIÁN!

Idén magyar indulója is lesz a Pikes Peak-nek

2010. május 14. 16:55   |   DG
címkék:   pikes peak, antal krisztián, toyota, celica

Hegyi verseny 4000 méter fölötti magasságon? Bizony, ez a világ egyik leghíresebb autóversenye, a Pikes Peak. A helyszín Colorado, a táv 19,99 kilométer, mialatt 156 kanyart kell túlélni. A rajt 2862 méteres magasságban van, a cél pedig 4300 méteren. A felhők fölött, ahol a motorok nem kapnak elég oxigént, a versenyzőkről már nem is beszélve... Mégis évről évre világhírességek állnak a rajtvonalhoz - s az idén megmérkőzik velük egy magyar autóversenyző, Antal Krisztián is. 

Róla azt kell tudni, hogy több mint húsz évet töltött el az autósportban: gokartosként kezdte, mint annyian és az eredményei révén sorra vette az akadályokat, lépdelt felfelé a formulaautós kategóriákban, s hitte, Formula-1-es pilóta lesz belőle. Utóbb azonban rá kellett jönnie, hogy a tehetség itt kevés, ide pénz kell, méghozzá legalább egy szénakazalnyi, s mivel ez nem állt rendelkezésre, letett a nagy álmáról.

Az autóversenyzéstől azonban nem szakadt el, tavaly második lett az egyik hegyi Európa-bajnoki futamon. Igazi kihívást keresett, ezért úgy döntött, nekivág a világ egyik legnehezebb hegyi versenyének.

„Mindig is a nagy célok motiváltak, s úgy gondolom, a Pikes Peak a maga 4300 méteres magasságával tényleg kiemelkedő cél... Ez olyan verseny, amelynek teljesítésével az ember nyomot hagyhat maga után a világban, s ez számomra nagyon fontos. Mint ahogyan az is, hogy olyan nagynevű pilóták nyomdokaiba léphetek, mint a legendás Walter Röhrl, Ari Vatanen, az Andretti-család, az egyetlen női rali vb futamgyőztes Michele Mouton, vagy a mai szupersztárok közül Marcus Grönholm..." - mondta Antal Krisztián.

A coloradói pályán 1916 óta rendeznek különböző autó-, motor-, vagy kamionversenyeket, maga a Pikes Peak pedig egy hatalmas, 150 indulós viadal, amelyen a világ legjobbjai álltak rajthoz. Érdekesség, hogy a pályacsúcs 1916-ban 20:55.40 perc volt (Rea Lentz érte el), míg a jelenlegi abszolút rekordot a japán Tajima „Monster" Nobuhiro tartja 10:01.408 perccel, amit 2007 júliusában teljesített.

„Tavaly tartottam egy kis környezettanulmányt a Pikes Peak helyszínén, s bevallom, egészen addig csak hallottam arról, hogy létezik a magaslati betegség. Az egyik barátommal sétára indultunk a verseny céljának közelében, s öt perc után még csak nehezen vettük a levegőt, tíz perc után pedig végképp úgy döntöttünk, hogy itt az ideje visszafordulni, mert ennek bizony a fele sem tréfa. Ő szédelgett, mint az őszi légy, és én sem voltam topformában. Szóval minden lesz, csak könnyű nem ez a viadal..." - jósolta Antal Krisztián, aki egy saját építésű, Toyota Celica GTS alapra készült versenygéppel vág neki a távnak. Az autónak a kinézetén kívül szinte semmi köze sincs az utcai változathoz, lévén nem szívó, hanem turbómotoros, és 192 helyett 450 lóerőt állít a pilóta szolgálatába.

„Saját fejlesztésű esztétikus, elsőkerék-hajtású sportautóról beszélünk, amelynek a futóművét és a hasmagasságát pneumatikusan menet közben is lehet állítani. Erre azért lehet szükség, mert az aszfalt és a murva váltakozva jelenik meg ezen a pályán. S hogy milyen céllal vágunk neki a versenynek? Ha magamból és az autóból kihozom a maximumot, én már elégedett leszek, de persze nyilván szeretnék a leggyorsabb lenni a kétkerék-hajtásúak között..." - vallotta be Antal, aki néhány hét múlva útra kel Amerikába.

A verseny Celica motorját a Havassy Motorsport készítette fel, a futóművet pedig maga Krisztián rakta össze. Utóbbi magassága és keménysége belülről állítható, a hasmagasság 4 és 16 centiméter között változtatható. Krisztián a kétkerék-hajtású autók kategóriájában indul, s bár a hátul hajtó gépek a kedvencei, úgy véli, a coloradói körülményekhez jobban passzol egy elsőkerekes autó.

A Pikes Peak edzéseit június 23-án kezdik el, a versenyre pedig június 27-én kerül sor - persze, a felhők fölött. A versenyzők a két edzésnapon mindössze kétszer mehetnek végig élesben a pályán.

Hajrá Krisztián!


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
  Hozzászólás elküldése
Még nem érkezett hozzászólás.