HATODIK NEMZEDÉK
Itt az új 3-as BMW
Leleplezték az új, hatodik generációs 3-as BMW limuzint, amely több mint 9 centiméterrel hosszabb elődjénél. Külsejét tekintve az új BMW arculatot öltötte magára, amúgy pedig leginkább a friss 5-ös szériához áll közel. A kategória úttörőjeként, minden motorjához rendelhető nyolcfokozatú automata váltómű. Az új 3-as hamarosan Magyarországon is rendelhető; a 320d alapára 9 999 000 forint.
Az új 3-as BMW hátulról erőteljesen emlékeztet az F10-es 5-ös sorozatra, az igazi érdekességet tehát az orr-rész jelenti. Az egészen a BMW vesékig nyúló, elvékonyított fényszórók, valamint a púpos motorháztető által jellemzett új BMW arculat megszokást igényel, s talán elrettent majd néhányakat, de sejtésem szerint csak addig, ameddig élőben meg nem pillantják az autót. Az új 3-as még inkább visszahozta ugyanis a cápa ábrázatot, amely a régi BMW-ket jellemezte. Oldalról például abszolút ragadozónak néz ki. A mérnökök rengeteget dolgoztak a légellenállás mérséklésén is, a 3-as légellenállási tényezője mindössze 0,26 lett, ami lenyűgöző érték.
Az új 3-as tekintélyeset hízott és ezáltal jóval dinamikusabb kiállású lett. Széles nyomtávja (elöl +37 mm, hátul +47 mm) már első pillantásra szembetűnő, míg megnövelt hosszúsága (+93 mm, 4624 mm) és szintén megnyújtott tengelytávja (+50 mm, 2810 mm) ugyancsak sportos körvonalait hangsúlyozzák. A nagyobb méretek pedig mindenekelőtt a hátsó utasok kényelmét szolgálják. A csomagtartó is öblös, 480 liter a térfogata.
A BMW megújult 3-as sorozata ezúttal három felszereltségi szinttel érkezik -Sport Line, Luxury Line és Modern Line. Mindegyikük egyéni módon hozza a sportlimuzin karaktert, magas minőségi színvonalat képviselő anyagválasztással. Az autóban a legkorszerűbb vezetői segédrendszerek és a legfejlettebb mobilitási szolgáltatások találhatók meg. Újdonság a színes szélvédő-kijelző (Head-Up-Display), amely a fontos információkat nagy felbontásban, s közvetlenül a vezető látóterében vetíti a szélvédőre. A Side View és Top View kameráit is magában foglaló Surround View funkció szintén rendelkezésre áll, igény szerint akár madárperspektívából jelenítve meg a járművet és közvetlen környezetét. A parkoló-asszisztens akár önállóan is a parkolóhelyre kormányozza az autót. A BMW ConnectedDrive további vezetői segédrendszerei között szerepel az araszoló (Stop&Go) funkcióval működő aktív sebességszabályzás, valamint a kameraalapú ütközés-figyelmeztető funkcióval kiegészített sávelhagyásra figyelmeztető rendszer. A csomagtér-fedél érintés nélküli nyitását kínáló kényelmi funkció és az Active Protection kiegészítő utasvédelem extrafelszerelésként szerepel a palettán.
Hajtásrendszere és futómű-technikája mindig is a márka mérnökei szakértelmének alapvető területe volt, így a kiemelkedő mozgékonyság és menetdinamikai képességek az új BMW 3-as sorozat esetében is az alapvető sajátosságok között szerepelnek. Az új modell elődjéhez képest 40 kilogrammal alacsonyabb saját tömeggel cáfolja nagyobb méreteit.
Piaci bevezetésekor négy kifinomult, gazdaságos és erőteljes motor szerepel az új 3-as sorozat palettáján. A benzinmotorok közös jellemzője a kettős turbófeltöltő (Twin Scroll Turbo), a közvetlen befecskendezés, a kettős VANOS vezérműtengely-állítás és a VALVETRONIC változó szelepvezérlés. A dízelmotoroknál a legújabb generációs common-rail közvetlen befecskendezés, turbófeltöltés és teljes egészében alumínium konstrukció gondoskodik a mindenkor magas vonóerőről, a rendkívül kulturált járásról és az egyedülálló gazdaságosságról.
A BMW 320d 184 és 163 lóerős kivitelben (EfficientDynamics Edition) választható, de még a gyengébb is 8 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára. A benzines palettán megjelent egy új négyhengeres, 2 literes turbómotor (328i), amely 245 lóerőt ad le és 350 Nm a nyomatéka már hihetetlenül alacsony, 1250-es fordulatszámtól. Ezzel a motorral a 3-as kézi váltóval 5,9 másodperc alatt terem százon, ami remek teljesítmény. Szerencsére az imádott soros hathengeres aggregát is a kínálatban maradt, a 335i változatot hajtja és 306 lóerős. Nyomatéka 400 Nm, 1200-5000-es fordulatszám-tartományban. Esetében a nulla-százas gyorsulás csupán 5,5 másodpercig tart.
Motorváltozattól függetlenül a BMW új sportlimuzinja a legkorszerűbb hatfokozatú manuális sebességváltóval készül, amely kívánságra, első ízben ebben a sorozatban, nyolcfokozatú automata váltóművel helyettesíthető. A szerkezet a paletta bármely dízel vagy benzines tagjával párosítható és szériakivitelben az automatikus motorleállítás és -indítás rendszerével dolgozik együtt. A nyolcfokozatú egység méretét és tömegét tekintve nem nagyobb a hatfokozatú automatánál, ráadásul a nyolcfokozatú automata révén mintegy 9-13 százalékkal csökken a kocsi fogyasztása.
A BMW EfficientDynamics koncepció részeként a Start/Stop rendszer, a fékenergia-visszanyerés, a sebességváltást segítő kijelző, illetve az igény szerinti szabályzás mentén működő segédberendezések rendszere szintén nagyban hozzájárulnak a fogyasztás mérsékléséhez. A váltó Comfort, Sport és Sport+ állásai mellett megjelent az Eco Pro üzemmód is, ami a hatótáv növelését cálozza. Kiváló példa minderre a BMW 320d EfficientDynamics Edition, amely 163 lóerős teljesítménye mellett 100 kilométerenként átlagosan 4,1 literes fogyasztást és kilométerenként 109 gramm széndioxid-kibocsátást pordukált.
Az BMW 320d és BMW 320d EfficientDynamics Edition számára emellett 2012 közepétől a BMW BluePerformance technika is megjelenik, amely a dízel részecskeszűrőt és az oxidációs katalizátort NOX-tároló katalizátorral egészíti ki. A rendszer a nitrogén-oxidok kibocsátásának szinte 100%-os mérséklését kínálja, jelentősen az EU6 kipufogógáz-szabvány határértékei alatt maradva.
2012 őszén egy hibrid változattal bővül a 3-as sorozat, ez lesz a BMW ActiveHybrid 3. A hajtásláncot egy 306 lóerős hathengeres benzinmotor, valamint egy nyolcfokozatú automataváltóba integrált elektromos motor alkotja, amely átmenetileg akár 54 lóerőt is produkál. A maximális rendszerteljesítmény 340 LE, míg a forgatónyomaték csúcsértéke 450 newtonméter. Az akkumulátor a tiszta elektromos hajtást is lehetővé teszi, 3-4 kilométeren át.
Magyarországon hamarosan rendelhető az új 3-as BMW limuzin. A 320d és 320d EfficientDynamics Edition alapára 9 999 000 forint, a 328i-ért 11 317 000 forintot, míg a 335i-ért minimum 14 959 000 forintot kell fizetni.

Képgaléria megtekintése



























