NEM ÁLL BE A SORBA
Jön a Citroen DS5
Tovább bővült a Citroën prémium DS-modellcsaládja. A DS3 és a májustól forgalmazott DS4 mellé megérkezik a DS5, amely tökéletesen megtestesíti a márka vezéreszméjét, a „Créative Technologie"-t, másrészt felépítésében, stílusában felette áll minden hétköznapinak és megszokottnak. A Citroen modelljei közül ráadásul először ebbe építenek be hibrid hajtásrendszert.
A Citroen DS5 az előző DS-modellekhez hasonlóan szintén nem áll be a sorba. Sziluettje rendhagyó, a Gran Turismo és a shooting-break stílusok sajátos elegye. Szoborszerű, feszesen ívelt vonalai áramvonalassá és dinamikussá teszik. A magasan húzódó övvonal és a plasztikus formákon játszó fények és árnyékok vonzzák a tekintetet. A fényt az autó elején egy szablyára emlékeztető hosszú krómcsík töri meg, amely a fényszóró csúcsától egészen az első ablakokig húzódik. Ez az egy darabból készült elem alapvetően meghatározza a kocsi külső stílusát.
A Citroen DS5 olyan dizájnt követ, melyben az esztétikus külső hatékony aerodinamikai jellemzőkkel párosul. A lökhárító oldalsó légnyílásai - miközben a kerekek felé irányítják a légáramot -, szemre szélesebbnek mutatják az autó orr-részét. Az egy darabból készült polikarbonát háromszögablak légterelőket foglal magában. A formatervezők jó munkát végetek, az autó légellenállási együtthatója ugyanis 0,29.
A karosszérián krómozott (oldalsó díszcsík, dupla kipufogó, szablya alakú csík az orr-részen) és fényes fekete díszítőelemek (első és hátsó védőcsík, díszcsík az oldalablakok aljánál) váltják egymást. A nagyméretű (16-19 colos) fényezett könnyűfém keréktárcsák különleges formájukkal is a mozgást jelképezik. A DS5 nyolcféle karosszériaárnyalatban rendelhető, a króm díszítőelemek pedig füstkróm (Black Chrome) kivitelben is kérhetők.
A jármű belsejében végképp szárnyakat kap a képzelet. A repülőgépek világát idéző, teljesen egyedi utastér - a külső stílussal teljes összhangban - szintén a DS5 különleges voltát hirdeti. Az utastér legjellegzetesebb eleme a „cockpit tető", mely a hagyományos üvegtető újraértelmezése. Három, egyenként elsötétíthető fényforrás található rajta (0,58 m2-nyi üvegfelület), amelyek éjjel-nappal egyedi hangulatról gondoskodnak.
A vezetőhelyen minden a vezetőt szolgálja. A kupék sportos vezetési pozíciója a GT-k világával ötvöződik: íves műszerfal, sportosan „meredek", lapított kormánykerék, a vezető felé irányuló információk, széles középkonzol, az alkar vonalának folytatásában kézre álló rövid sebességváltó kar. A magas építésű ülésből remekül rálátni az útra.
A legfontosabb vezérlőgombok az utastér középvonalában helyezkednek el, mégpedig kettő darab középkonzolon. Ezek közül az egyik hagyományosan lent, a másik viszont a tetőlemezen található, tele nyomógombokkal, forgószabályozókkal és kapcsolókkal, amelyek szintén a repülés világát idézik.
De a Citroen DS5 legfontosabb ütőkártyája mégis az, hogy minőség és kifinomultság tekintetében a márka tudásának legjavát nyújtja. Kizárólag a legnemesebb anyagokat használtak fel a „Club" kárpit selymes tapintású bőrénél csakúgy, mint az alumíniumfelületeken, melyek egy része mintázott. Az ülések kidolgozása szintén példa nélküli a piacon.
A DS5 4,52 m hosszú (tehát 25 cm-rel rövidebb, mint a C5 limuzin), 1,85 m széles és 1,51 m magas. A kompakt külső ellenére a beltéri jellemzők sem hagynak maguk után kívánnivalót. Éppen ellenkezőleg: a tágas csomagtér (mely akár a 465 literes térfogatot is elérheti) akár egy sportkombié is lehetne. A kocsi emellett 5 teljes értékű ülőhellyel és 5 ajtóval rendelkezik.
A megszokott rakodóhelyek mellett (kesztyűtartó, ajtózsebek stb.) a középkonzol könyöklő alatti részén is található egy 13 literes dupla tárolóhely. Ezek közül a felső Jack, ill. USB-csatlakozókat rejt magában, melyekre hordozható lejátszók csatlakoztathatók anélkül, hogy azt kívülről látni lehetne. A saját világítással rendelkező hűthető alsó tárolóhely pedig egy 1,5 literes palack elhelyezésére nyújt lehetőséget.
A belső világítás fontos szerepet játszik a Citroen DS5-ben. A LED-es utastér-világítás fokozatosan adagolja a fényt. A beszállást követően a Start gomb megnyomásával kulcs nélkül indul az autó, és megelevenedik az utastér. A head-up display átlátszó kivetítője bekapcsol, a digitális kijelzők és a műszercsoport mutatói életre kelnek, sajátos fényviszonyokat teremtve. Pirosan világít az audiorendszer, a navigációs berendezés és az ajtónyitók, fehéren a tetőkonzol, a légkondicionáló vezérlőfelülete és a hibrid rendszer üzemmódkapcsolója...
Az utazást számos tartozék teszi kényelmesebbé. A kiviteli szinttől függetlenül rendelkezésre álló 230 voltos, ill. USB-csatlakozó segítségével könnyen megoldható egy laptop, hordozható zenei lejátszó, fényképezőgép vagy mobiltelefon feltöltése. A Citroen Wifi technológiának köszönhetően az utasoknak az internetről sem kell lemondaniuk. A Wifi-egység egyszerre 4 eszköz vezeték nélküli csatlakoztatását teszi lehetővé, és egy speciális, 3G/3G+ internetes SIM-kártyával működik, melyre a szolgáltatóknál lehet előfizetni. Az internetkapcsolat segítségével egyszerre több utas is e-mailezhet, cseveghet, böngészhet vagy játszhat.
A segélyszolgálatokkal való folyamatos kapcsolattartást a szériafelszereltség részét képező, Európa bizonyos országaiban elérhető Citroen eTouch szolgáltatáscsomag biztosítja. A beépített SIM-kártya segítségével éjjel-nappal biztonsággal használható ingyenes szolgáltatás része a helyzetbeméréssel egybekötött Citroen sürgősségi és assistance segélyhívás (országtól függően), mely üzemzavar vagy baleset esetén gyors beavatkozást tesz lehetővé. Az interneten további két szolgáltatás is rendelkezésre áll: a virtuális szervizfüzet és a Citroen Eco Driving.
A prémium modellcsalád harmadik tagja bevezetésekor kétféle Euro5-ös dízelmotorral kerül forgalomba. A hatfokozatú elektronikusan vezérelt váltóval rendelkező e-HDi 110 motornál alkalmazott új generációs Stop&Start technológia akár 15%-kal alacsonyabb CO2-kibocsátást eredményez, a HDi 160 (hatfokozatú mechanikus vagy automata váltóval) pedig kényelmes és biztonságos vezetést garantál.
A modellhez kétféle, közvetlen befecskendezéses, turbós Euro5-ös benzinmotor is választható: a BMW-vel közösen kifejlesztett THP 155 (hatfokozatú automata váltóval) és THP 200 (hatfokozatú manuális). Ez utóbbit nagy teljesítményének és nyomatékának (275 Nm) köszönhetően különösen élvezetes vezetni.
A Citroen DS5-ön vezeti be a márka a Hybrid4 technológiát. Dinamikus vezetési élményt ígér (200 lóerő, négykerék-meghajtás, elektromos városi üzemmód és gyorsításkor besegítő „boost" funkció), ugyanakkor nagyon alacsony CO2-kibocsátást (99 g/km) tesz lehetővé. A full hibrid hajtáslánc több technológiát ötvöz: 160 lóerős 2.0 HDi belső égésű motor, második generációs, kettős üzemű generátort alkalmazó Stop&Start rendszer, 6-fokozatú elektronikusan vezérelt sebességváltó, valamint állandó mágneses szinkronmotor, mely 37 LE leadására képes.
A Hybrid4 technológia többféle vezetési módot kínál. A középkonzolon elhelyezett üzemmód kapcsolóval a vezető négyféle mód közül választhat: Auto, ZEV, Négykerék-meghajtás és Sport. Az autó indításakor mindig az „Auto" üzemmód kapcsol be. Ez az optimális fogyasztás érdekében automatikusan vezérli a belső égésű motor és a villanymotor használata közötti átmeneteket.
A „Zéró emissziós" (ZEV) üzemmód 60 km/h sebességig lehetővé teszi a teljesen elektromos üzemmódban történő haladást, ám a hatótávolság csupán 2-3 km. Ennek elérésekor a rendszer átáll „Auto" üzemmódra.
A „Négykerék-meghajtás" (4WD) üzemmód alacsony sebességnél segíti a jármű mozgását (az első kerekeket a belső égésű motor, a hátsó kerekeket az elektromos motor hajtja). Nehéz útviszonyok és/vagy gyenge tapadási feltételek között ideális a használata.
Végül a „Sport" üzemmód a belső égésű motor mellett a villanymotor teljes kapacitásának kihasználásával növeli a gépjármű reakciókészségét és mozgékonyságát. A gyorsítások, előzések és sebességváltások az elektromos motor „boost" funkciójának köszönhetően dinamikusabbá válnak.
A DS-modellcsalád tehát immár háromtagú: a DS3 és a DS4 mellé megérkezik a DS5 is. Mindhárom modell Franciaországban készül, de szerte a világban forgalmazásra kerül. 2012-től a Citroen DS5 Oroszországban, Latin-Amerikában és Kínában is kapható lesz. És a család várhatóan tovább bővül...

Képgaléria megtekintése


























