Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Kevesebben vesznek import használt autót

2017. május 18. 19:30   |   Autoblog
címkék:  

Évek óta dübörög a használtautó-piac, aminek köszönhetően évről-évre 25-30 százalékos emelkedést mutatott a terület. A növekedés 2017 első negyedévében is folytatódott, azonban ennek mértéke jelentősen elmaradt a korábbiaktól. A legnagyobb visszaesés a használtautó-importban érzékelhető: már csak 7 százalékkal érkezett több kocsi a tavalyi év hasonló időszakához képest Magyarországra.

Lassulni látszik a használtautó-vásárlási kedv, az átírások és az import lendülete is csökkent. Ez utóbbi terület 2012 óta évente 30 százalékos növekedést mutatott, idén január és március között azonban csak 7 százalékos gyarapodást produkált 2016-hoz képest. Ennek ellenére még mindig 34 753 gépkocsit helyeztek forgalomba hazánkban, ami továbbra is azért problémás, mert 62 százalékban tíz évnél idősebb négykerekűt választottak a vevők, s mindössze 2 százalékot tett ki az 1-5 éves kocsik aránya.

A hazai használt autók cseréjének lendülete is apadni látszik, bár a visszaesés nem ilyen látványos: 2015-ben még 28,2 százalékos volt a növekedés, idén már csak 11,6 százalékkal teljesítette túl a piac a 2016-os statisztikát. Így 159 777 átírást regisztráltak határon belül az illetékes hatóságok. A magyarországi vásárlások esetében az idős import kocsiknak köszönhetően 76 százalékban 2008 előtti kocsit írtak át az új tulajdonosok, s itt is 2 százalékot ért el a fiatal, legfeljebb 5 éves négykerekűek aránya

„A kilencvenes évek elején több tízezer használt autó érkezett hazánkba –jellemzően Svájcból, de a negatív tapasztalatok miatt az évtized második felére elfordultak a vásárlók ezektől a kocsiktól, s a kisebb kockázat miatt az új autók felé nyitottak. 2017-ben hasonló folyamat várható: az idős import autókkal kapcsolatos rengeteg rossz tapasztalat elbizonytalanította a használt autót keresőket. Ennek a következménye pedig az lehet, hogy a vevők ismét az új autók felé billennek majd, amely sokkal tervezhetőbb, ráadásul jó finanszírozással még nem is drágább feltétlenül” – vélekedett Frank György, a Das WeltAuto márkaigazgatója.

Frank György azt is hozzátette, hogy a legnagyobb kockázatot az idős, magasabb kategóriájú autók jelentik, hiszen a relatíve alacsony vételi ár ugyan csábító lehet, de a szerződéskötés után annyi plusz költség adódhat a szervizelésekből, hogy jobban megéri egy fiatalabb, ám valamivel drágább kocsi mellett dönteni.

Az import statisztikákból látszik, hogy legtöbben középkategóriás modelleket választottak, a behozott kocsik között a márkák sorrendjét a Volkswagen nyerte, mögötte az Opel, a Ford, a BMW, az Audi és a Mercedes zárt. A típusok rangsorát a Volkswagen Passat vezeti negyedév után, megelőzve az Opel Astrát, a Ford Focust, a 3-as BMW-t, a Volkswagen Golfot és az Audi A4-et.

A határon belüli átírások során az alsó-középkategóriás és a kisautók voltak a kedveltek, összességben az Opel, Suzuki, Volkswagen trió bizonyult a legkeresettebbnek. Legtöbben Opel Astrát és Suzuki Swiftet vettek, harmadikként a Volkswagen Golf végzett.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Még nem érkezett hozzászólás.

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!