Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Lencsevégen az új Audi R8 Spyder

2016. március 13. 08:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Egy szemtelen fotósnak sikerült lekapnia Németországban teljesen leplezetlenül a nemrég bemutatott újgenerációs Audi R8 tetőtlen testvérét. A citromsárga R8 Spyder ráadásul az erősebb, 610 lóerős Plus felszereltséggel büszkélkedhet.

Ritka az olyan eset, hogy egy gyártó a még csak kiadás előtt álló modelljét egyáltalán ne leplezze a publikum előtt. Pedig az Audi fényes nappal mutogatta bemutatás előtti új R8 Spyderét Németországban.

Ahogy arra számítani lehetett, az elődhöz hasonlóan az újdonságon is marad a vászontető, amely az utasok mögött csukódik össze gombnyomásra. Mivel nincs keménytető, így a méretes üveget is megspórolták a mérnökök, helyette közvetlenül az aggregát hűtéséért felelő szellőzőrostélyokat alkalmazták a motorháztetőn.

Az új modellen sikerült néhány alkatrészt megspórolni, vagy csak könnyebbre cserélni, így a kupé tömege 66 kilogrammal kevesebb az elődénél, ami valószínűleg megmarad a roadster esetében is, bár konkrétumokat egyelőre csak a motorok terén ismerünk. Itt ugyanis marad a jól bevált recept, azaz egy 540 lóerőt és ugyanekkora nyomatékot teljesítő V10-es kínálja majd egyelőre a belépő szintet, míg a képeken is látható sárga Plus modell ugyanezen 5.2 literes motor 610 lóerősre és 560 Newtonméteresre hizlalt változatát kapja majd meg, mindkét variáns hétsebességes duplakuplungos váltóval érkezve.

Ha a pletykák igaznak bizonyulnak egy olcsóbb kiadás is érkezőben, melyben egy duplaturbós V6-os benzines erőművet terveznek a németek, ám az érintett féltől egyelőre senki sem erősítette meg a híresztelést. Ha minden jól megy, a Spyder akár már az e havi New Yorki Autószalonon bemutatkozhat.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Még nem érkezett hozzászólás.

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!