/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Megújult a Porsche Cayenne

2014. július 24. 17:45   |   Autoblog
címkék:  

Életciklusa felénél ráncfelvarráson esett át a Porsche Cayenne, amely a külső csinosítás mellett a hajtásláncok átfésülését is jelentette. Az összes Cayenne modell takarékosabb lett, s megjelent egy új erőforrás is a kínálatban.

A Cayenne két és feledik generációja Cayenne S, Cayenne Turbo, Cayenne Diesel, Cayenne S Diesel és Cayenne S E-Hybrid verziókban kerül piacra. Utóbbi a harmadik plug-in, azaz hálózatról tölthető hibrid modell a Porsche kínálatában. A Cayenne egyébként nem várt sikert hozott a Porschénak. A 2002-ben bemutatott sportos SUV-ból 2010-ig 276 ezer darabot adtak el, a második nemzedékből pedig idáig körülbelül 303 ezret értékesítettek.

A Porsche Cayenne frontrésze észrevehetően átépült; új a lökhárító, a motorháztető és az első sárvédők is módosultak. Alapfelszerelésként a Cayenne bixenon fényszórókat kap, ám mostantól rendelkezésre áll teljesen LED-es fényszóró is, „négypontos” nappali fénnyel. A Cayenne Turbo csúcsmodellben ezek a Porsche Dynamic Light System (PDLS) rendszerével is kiegészülnek. A Cayenne fara is módosult, a lámpák háromdimenziós hatást keltenek és másfajta elrendezésűek, míg a kipufogóvégeket az alsó szoknyába integrálták. Az elektromos csomagtérajtó-mozgatás alapfelszerelés. Az utastérben csupán a multifunkciós volánt cserélték ki, amely mostantól váltóevezőkkel együtt érkezik, és stílusában a 918 Spyderéhez áll közel. Apróság, de mostantól a hátsó ülésekhez is rendelhető szellőztetés.

A Cayenne össszes hajtásláncát modernizálták, így csökkent a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás. A vitorlázó funkció, a továbbfejlesztett automatikus start/stop és hőmenedzsment rendszer miatt az erőforrások kevesebb üzemanyagot égetnek el. Ezen kívül első ízben aktív légrostélyokat telepítettek a középső légbeömlő nyílás mögé, amelyeket a motorvezérlés szabályoz. A vezetési helyzettől és a hűtési igényektől függően nyílnak vagy csukódnak, pontosan annyi levegőt juttatva a motornak, amennyi szükséges. Zárt állapotukban javítják a légellenállást, ami szintén jó hatással van a fogyasztásra.

A Cayenne S E-Hybrid az első plug-in hibrid jármű a prémium SUV szegmensben. Jóval fejlettebb elődjénél, a Cayenne S Hybridnél. Egy 10,8 kWh-s lítium-ion akkumulátort építettek bele, amely 18-36 kilométeres emisszió-mentes hatótávot tesz lehetővé. A villanymotor teljesítményét megduplázták, most 47 helyett 95 lóerős. A belső égésű erőforrás, a 3 literes kompresszoros benzines 333 lóerőt ad le, így a kombinált teljesítmény 416 lóerő, a rendszer nyomaték pedig 590 Nm 1250-4000-es fordulatszám között. A hálózatról tölthető hibrid Cayenne így 5,9 másodperc alatt gyorsít százra és megfutja a 243 km/órás sebességet. Tisztán elektromos módban a végsebesség 125 km/óra. A hivatalos átlagfogyasztás pedig 3,4 l/100 km (79 g/km CO2).

A motorpaletta új tagja a 3,6 literes V6-os biturbó aggregát, amely a Cayenne S modellt mozgatja. Egy literrel kevesebbet fogyaszt, mint a korábbi V8-as, a teljesítménye pedig 20-szal több, 420 lóerő. A feltöltőknek köszönhetően bőséges nyomaték áll rendelkezésre, 550 newtonméter, amely már 1350-es főtengely-fordulatnál jelentkezik. A sztenderd nyolcfokozatú Tiptronic S váltóművel a Cayenne S 5,5 szekundum alatt sprintel százra (Sport Chrono csomaggal 5,4 mp), négy tizedet verve az előző Cayenne S-re. A csúcssebesség 259 km/óra. A sorozat legizmosabbja, a Cayenne Turbo maradt 520 lóerős; a 4,8 literes biturbó motorból előtörő őserő 4,5 másodperces gyorsulást (4,4 mp Sport Chrono csomaggal) és 279 km/órás végsebességet eredményez.

Emellett két dízel verzió is kapható a Porsche szabadidőautójából. A Cayenne Diesel 262 lóerős és 6,8 liter gázolajat fogyaszt, SCR katalizátorának köszönhetően pedig teljesíti az Euro 6-os kibocsátási normát. Az 580 Nm-es nyomaték jóvoltából 7,3 másodperc alatt megy százra és 221 km/óra a végsebessége. A Cayenne S Dieselben brutális 4,2 literes V8-as aggregát dolgozik, amely 385 lóerőt és 850 Nm nyomatékot présel ki magából. A nulla-százas sprint itt csupán 5,4 másodpercig tart (5,3 mp Sport Chrono csomaggal), a száguldás pedig 252 km/óráig tarthat. A katalógusban feltüntetett átlagfogyasztás kereken 8 l/100 km.

Az új Cayenne modellek októberben kerülnek piacra. A Cayenne Diesel németországi indulóára 66 260, a Cayenne S-é 80 183, a Cayenne S Dieselé 82 087 euró, a Cayenne Turbóért pedig 128 378 eurót kell fizetni. A Cayenne S E-Hybrid árát 82 087 euróban állapították meg, éppen annyiba kerül, mint a Cayenne S Diesel.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/