A-OSZTÁLY
Megváltozik a Mercedes A-osztály
A Mercedes a közelgő New Yorki Nemzetközi Autókiállításon mutatja be a következő generációs A-osztály koncepcióját, amely úgy néz ki, mintha egy másik bolygóról érkezett volna. Az igencsak sportos küllemű gépet új, közvetlen befecskendezés turbómotorral, duplakuplungos váltóművel és radar-alapú ütközésre figyelmeztető rendszerrel szerelték fel, amelyek a szériaváltozatban is biztosan megjelennek majd.
A Concept A-Class dizájnja nagyon dinamikus: hosszú motorháztető, alacsony tető, vékony ablakfelületek, továbbá éles vonalak és felületek játéka jellemzik. A tervezőket az autó megrajzolásakor a szél, a hullámok, sőt, a repülés világa is megihlette. A végeredmény mindenesetre impozáns lett. A Concept A-Class frontrésze vonzza leginkább a tekintetet, a márkalogót ugyanis látszólag a csillagos ég veszi körül. Hagyományos rács helyett metálezüst pontokból kirakott „tábla" teszi egyedivé a Merci elejét. A teljesen LED-es fényszórók és a felnik is a csillagos ég témát viszik tovább - a szárny alakba rendezett nappali fénycsíkot 90 darab optikai szál alkotja.
Az utastérben a szem azonnal a műszerfalra szegeződik: a szárny alakú elemet rugalmas, áttetsző textilanyag fedi, a légbeömlők sugárhajtóművekre emlékeztetnek, a főműszerek láttán pedig egy utánégető jut az eszünkbe. A középkonzol kialakítását és a váltókart már felesleges is magyarázni. A műszerfalra egy okostelefont is költöztettek.
Az új A-osztály vizuálisan és műszaki szempontból is a kompaktautók egy új dimenzióját nyitja meg a Mercedesnél. Elsőkerék-hajtású modell lesz és négyhengeres, direkt befecskendezéses turbómotorok fogják hajtani. A koncepcióautóba az új M270 motorcsalád 2 literes, 210 lóerős képviselőjét tették, amelyhez duplakuplungos váltót illesztettek. Ezen kívül a kompakt osztályban elsőként ebben a koncepcióautóban találunk radar-alapú, fékasszisztenssel kiegészített ütközésre figyelmeztető és elkerülő rendszert.
Az A-osztály szériaváltozata értelemszerűen nem pontosan így fog kinézni, és a műszerfala sem lesz ennyire high-tech kivitelű, de az egyértelmű, hogy az elődnél sokkal látványosabb, izgalmasabb és fejlettebb autó lesz. No és Kecskeméten készül majd.

Képgaléria megtekintése




















