CSAJOK PÁRIZSBÓL
Ó, ti párizsi lányok!
Minden autószalonon igyekeznek kitenni magukért az importőrök, gyártók, hogy izgalmas avagy unalmas modelljeikre valamivel még nagyobb figyelmet irányíthassanak. Erre pedig nincs is jobb módszer, mint egy-egy csinos, dekoltált ruhában feszítő modellt, vagy hoszteszt melléállítani.
A bibi ott kezdődik, amikor a lányok már nem szépek, amikor nem a mutatósság a fontos, hanem mondjuk szimplán a helyfeltöltés. Ilyenkor találni szőkét, barnát, kancsalt, izgalmasat, unalmasat, savanyút és persze beszédeset is.
Lévén azért a kilátogató újságíró nem kizárólag "csajozni" jár egy ilyen helyre, sok mindent nem kérdeztünk a lányoktól, inkább csak fotóztuk őket, ha már úgyis az autók mellett álltak naphosszat.
A különböző kaliberű lányok közül volt pár, amely szinte minden fotósnak a kedvence lett. Ilyen kitüntetett figyelmet kaptak az Alfa Romeo standon lévő igen kamera érzékeny lányok, bár közöttük is volt azért kakukktojás.
Hasonlóan dögös, bár inkább középkorú hoszteszekkel operált a Lamborghini, viszont itt a divatbemutatók sem voltak eseménytelenek, a szépséges modelleknek köszönhetően.
Tessék csak csemegézni a szebbnél-szebb lányok képei között. További érdekességek a párizsi autószalonról szép sorban a napokban!



Csodás Abarth menyecskék - Galéria, katt a képre!



















