ELADÁSOK
Opel, Suzuki, Volkswagen: őket szereti a magyar
Az első féléves adatok alapján tartja stabilitását a használtautó piac, a tavalyi év hasonló időszakához képest pedig növekedésről lehet beszámolni. A kimutatások szerint nőtt a külföldről behozott autók száma, mivel a hazai kínálat a lassuló újautó értékesítések miatt csökkent.
Az idei év kezdeti lendülete nem hagyott alább a használtautó piacon, és a kisebb hullámvölgyeket leszámítva pozitív eredménnyel zárta a félévet az ágazat - derül ki a Weltauto elemzéséből. Az első hat hónap során 210.344 használtautó talált új gazdára, ami 3,7 százalékkal magasabb (7551 db) a 2010-es évhez képest. Ebben az időszakban március és április volt visszaesés az elmúlt esztendőhöz viszonyítva, a többi hónap mind nagyobb forgalmat hozott. Legerősebbnek a május bizonyult, akkor 37.017 gépkocsit írtak át.
A piac javulása láthatóan jót tesz a kereskedőknek is, ugyanis az első félév során 12 százalékkal többen döntöttek úgy, hogy nem magánszemélytől vásárolnak autót. Így elmondható, hogy az összértékesítések közel egyharmada zajlott (65.842 db gépkocsi) használtautós cégeknél. Fokozódó érdeklődés mutatkozik az import autók iránt is: a külföldről behozott gépjárművek száma idén június végéig 39,7 százalékkal 8294-ről 11588-ra nőtt.
Nem meglepő: az olcsó kocsikat keressük
A vevők leginkább alsó-közép- (60.819 db; +1,67%), és kiskategóriás (64.839 db; +1,11%) autókat választottak az eltelt hónapokban, és nőtt az érdeklődés a felső-középkategóriás (33.936 db; +6,44%), valamint az egyterű autók iránt (14.023 db; +11, 48%). A márkák sorrendjében továbbra is az Opel áll az élen 14,56 százalékos összpiaci részesedéssel (30.632 db; +3,95%). Mögötte második helyen, 11,66 százalékkal az újautó értékesítésben pozíciót veszítő Suzuki áll (24.530 db; +0,14%), harmadikként pedig a Volkswagen zárta a félévet 9,14 százalékkal (19.225 db; +4,01%).
Érdekességként elmondható, hogy a januártól-júniusig terjedő időszakban 16. lett a Lada 3819 átírt autóval, huszonötödikként zárt a Trabant, amelyből 1008 db cserélt gazdát, ettől csak három hellyel maradt el a Wartburg 634 kocsival, de még Moszkvics-ból is 35-öt vettek, amely a 48. helyre volt elég a száznál is bővebb listán. A luxusautók közül 123 db adás-vétellel, 29 százalékos növekedést ért el a Porsche, Ferrari-ból 10, Maserati-ból pedig 5 db került új tulajdonos kezébe.
Az első hat hónapban az autócserék negyede Budapesten zajlott (55.615 db; +6,45%), Pest megyében 27.177 autóátírást regisztráltak (+4,52%), a harmadik legtöbb használtautó értékesítés pedig Bács-Kiskun megyében ment végbe (10.863 db; -0,11%). A darabszámok növekedése szempontjából Vas megye emelkedik ki a sorból, itt 13,34%-os gyarapodást könyvelhettek el (4762 db). A legnagyobb visszaesés félév után is Nógrád megyében volt, itt -7,63%-al adtak el kevesebb használtautót; 2675 db átírással utolsó helyen zárt az északi terület.


















