ÁTFAZONÍROZTÁK
Új arcot kapott az Audi A5
Ingolstadtban úgy gondolták, hogy a még frissnek mondható A5 sorozatra máris ráfér egy kis kozmetika. A modellsorozat négy tagja, a Sportback, a Coupé, a Cabriolet és az S5 így kívül-belül elegánsabb lett, berendezéseik még többet tudnak, motorjaik pedig még hatékonyabbak lettek.
A modellfrissítés alkalmával finoman átalakult az első lökhárító, megváltozott a légbeömlők formája, „kisimultak" a ködlámpák és persze a singleframe hűtőrácsot is átfazonírozták. Amiről azonban egyértelműen beazonosítható az új Audi A5 család, a LED csíkos első fényszóró és hátsó lámpa. Új karosszériaszínek is rendelkezésre állnak (immár 16-féle van), és új stílusú felnik jelentek meg a kínálatban, ahogy az ilyenkor szokásos. A kabrió modell vászonteteje négyféle színben választható.
Az utastérben a legfontosabb változásokat az új kormánykerék, a fehér háttérvilágítás, valamint az új kárpitszínek és dekorációk jelentik. A Sportback változatban finom nappabőr váltja a Valcona típusút, és mostantól a kartámaszok is bevonhatók vele. Emellett ezentúl a Sportback kivitel kérhető ötüléses verzióban is. S line csomag is rendelhető az összes modellhez. Ez feketébe öltözteti az utasteret, 1 centiméterrel közelebb engedi a kocsit a talajhoz és 18 colos kerekeket tartalmaz.
Az A5 háromféle benzines és háromféle TDI motorral vásárolható meg, amelyek károsanyag-kibocsátását mintegy 22 százalékkal csökkentették az Audi mérnökei. Mindegyik motor direkt befecskendezéses és feltöltött, emellett start/stop és energia visszatápláló rendszert is kaptak. Az elsőkerék-hajtású autókat hatfokozatú kézi vagy multitronic váltóval szállítják, míg a quattro modellek kézi vagy hétsebességes S tronic duplakuplungos szerkezettel vásárolhatók meg. Utóbbi kocsikhoz felárért sport hátsó differenciál is kérhető.
Az 1,8-as TFSI erőforrást teljesen áttervezték, a 211 lovas 2,0 TFSI azonban változatlan maradt. Az újdonságot a 3 literes kompresszoros TFSI motor feltűnése jelenti, amely 272 lóerőt termel. Dízelfronton a 2 literes, 177 lovas négyhengeres TDI mellett a két V6-os dízelnek örülhetünk, amelyek 204, illetve 245 lóerősek. Később érkezik egy Euro 6-os besorolású clean dízel verzió is. A opciós felszerelések között megjelent a Bluetooth online autótelefon, amely internetelérést tesz lehetővé.
Az Audi S5 Sportback, Coupé és Cabriolet vásárlói búcsút mondhatnak a 4,2 literes V8-as motornak, az új modellekben ugyanis már egy hathengeres aggregát teljesít majd szolgálatot. A 3,0 TFSI 20 százalékkal kevesebbet fogyaszt a V8-asnál (8,1 l/100 km), annak ellenére, hogy kompresszoros. 333 lóereje 4,9 másodperces százas sprintet tesz lehetővé.
Az Audi a sok beépített új dolog ellenére mindössze 200 euróval növeli az A5 modellek árát, az Audi A5 Sportback 1.8 TFSI alapmodell németországi alapára például 33 350 euró.

Képgaléria megtekintése





















