IMPREZA XV
Új kompakt crossover a Subarutól
Az Impreza XV látszólag semmiben sem tér el a ferdehátú változattól, ám átrajzolt orr-részt kapott (új hűtőmaszk és lökhárító), továbbá rákerültek a szokásos, robosztusságot sugalló szélesítések és védőelemek. A fekete tetősínek alumíniumból készültek. Az XV egyedi jellemvonása még a hátsó ablak felett elhelyezkedő, nagyméretű és a D oszlopokba integrált légterelő.
Az utastérben csupán az eltérő színű üléskárpit jelent változást. A szériatartozékként adott üléskárpit kéttónusú, barna-fekete szövet. Barna ülőlapok és barna varrások körös-körül, az ajtókárpiton, a kardánboxon, és a kartámaszokon is. A műszerek számlapja ezen kívül szürke árnyalatú lett.
Azért a Subaru mérnökei nem elégedtek meg ennyivel, megnyújtották a tengelytávot és rövidítettek valamelyest a hátsó túlnyúláson, valamint az oldalablakok dőlésén is módosítottak. Így a karosszériahossz megtartása mellett elérték, hogy a hátsó utasok jobban érezzék magukat. Átalakították az ajtókeretet és a zsanérokat is, hogy könnyebb legyen a ki- és a beszállás. A hátsó ajtók majdnem derékszögben nyílnak.
Az új Impreza XV menetteljesítményeinek alapját a Subaru különleges, a jobb és a bal oldal között teljesen szimmetrikus hajtáslánc adja. Ennek minden elemét finomhangolták, hogy a nagyfokú vezetési élmény mellett optimális legyen a fogyasztás is. A járműben a Subaru központi differenciálműves, 50:50 százalékos nyomatékelosztású, viszkokuplungos összkerékhajtása található, amely kiváló stabilitást és nagyfokú tapadást biztosít.
A 2.0R modell kapható ötfokozatú manuális és elektronikus vezérlésű, négyfokozatú automatikus váltóművel is, előbbihez azonban kiegészítő felező áttétel is jár. A boxer dízellel felszerelt 2.0D modellben hatfokozatú kézi váltó teszi a dolgát.



Képgaléria megtekintése



















