/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

V8-as motort kap a Ford Focus

2014. január 22. 12:00   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

500 paripás lesz a Dél-Afrikában megrendezésre kerülő Global Touring Car sorozatban résztvevő szedán Ford Focus, amely egyben az új széria első hivatalos versenyautója.

Ha valaki nem hallott még a GTC-ről, az nem az ő hibája, ugyanis egy teljesen új kezdeményezésről van szó, melynek lényege először az afrikai régió autósportbéli felzárkóztatása, majd a teljes földgolyó meghódítása.

A teljes nevén Global Touring Car Series-ben egyforma – 500 lóerős – teljesítményű, kompakt méretű négyajtós autók szerepelhetnek majd. Ezek közül elsőként egy Ford Focus szedánról hullt le a virtuális lepel, aminek szekvenciális váltója a hátsó kerekekhez küldi a megvadult paripákat – ahogy a később bemutatkozó többi autóban is. Bár minden versenyzőnek hasonló alvázat kell majd használnia, a csapatok maguk dönthetik el, hogy milyen kinézetű kocsival állnak rajthoz.

A képeken szereplő Focus kapott egy nyomtáv-szélesítést, küszöbökön kilépő kipufogóvégeket, egy hatalmas hátsó szárnyat, ültetett és keményített futóművet, valamint egycsavaros alumínium felniket Kumho Ecsta gumikkal felszerelve. A belső térben a műanyagok helyét a fém bukócső vette át, amit a kagylóülés tesz teljessé.

A versenysorozat idén szeretne elrajtolni, ám ennek ellenére még nincs információ az első futam megrendezésének helyéről, valamint idejéről sem.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/