Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Várhatóan idén sem csökken a használtautó-piac lendülete

2017. január 10. 18:25   |   Autoblog
címkék:  

2016 utolsó negyedévében is emelkedni tudott a hazai használtautó-piac állapotát mutató Használtautó-index: az elkelt használt személygépkocsik összértékének változását jelző mutatószám elérte a 191,9 százalékos értéket. Az év során mutatott 35 százalékpontos növekedés túlnyomó része azonban még az első félév során következett be. 2016-ban közel 13 százalékkal több autó cserélt gazdát, miközben a kínálati árak mintegy 6 százalékkal emelkedtek.

ha-index-170110

„2016-ban negyedévről negyedévre újabb rekordszintekre ért a hazai használtautó-piac, a növekedés azonban a második félévben jelentősen elmaradt az első félévitől: a 35 százalékpontos éves bővülésnek mindössze egyhatod része jutott erre az időszakra – magyarázza Fodor László, a Használtautó.hu értékesítési vezetője. – Az immár második negyedéve tartó stagnálás közeli állapot egyre biztosabban azt jelzi, hogy a 2013 derekától zajló gyors növekedési időszak lezárult, a piac a csúcs közelébe ért. Amennyiben azonban a kedvező gazdasági környezet kitart, visszaesésre 2017-ben sem kell számítanunk: a legvalószínűbb forgatókönyv az idei évre további lassú növekedést feltételez, amit az újautó-eladások és a használtautó-import további bővülése egyaránt támogat majd.”

Leginkább a nagykocsik és a terepjárók árszintje nőtt

2016-ban jóval 310 forint felett állt az euró árfolyam átlagos szintje, ami jelentősen drágította a használtautó-importot, közvetetten pedig a hazai kínálat átlagárát is megnövelte. Tovább erősítették ezt a hatást az importált autókkal kapcsolatos kedvezőtlen tapasztalatok is, amelyek nyomán sokan ismét inkább a hazai piacon keresik jövőbeli autójukat. Mindezek hatására 2016-ban az átlagos kínálati árszint közel 1,9 millió forint volt, az utolsó negyedévben pedig kevéssel meghaladta a 2 millió forintot is.

ha-árváltozások-170110

Az átlagosan 6 százalékos árnövekedés az egyes személygépkocsi kategóriákban eltérő mértékben csapódott le. 2015-höz képest leginkább a nagyautók (+19,1%) és a terepjárók (+6,4%) kínálati ára növekedett. Az előbbi mérték kiugró ugyan, de az átlagra komoly befolyása nem volt, mivel ez a kategória a teljes kínálatnak csupán mintegy 5 százaléknyi szeletét jelenti. A közép- és felső-középkategóriás autókat 5,8, míg az alsó-középkategóriásakat 4,1 százalékkal kínálták drágábban, mint 2015-ben. Átlag alatti mértékben, 3,1 százalékkal drágultak a mini- és kisautók, miközben az egyterű használt autók átlagára minimálisan csökkenni is tudott. Utóbbi oka az, hogy ez a szegmens egyre kevésbé népszerű az új autót vásárlók körében, így ezen autók átlagéletkora növekszik.

A népesebb járműkategóriák leggyakoribb modelljei

Az itthon értékesített használt személyautók 73 százaléka a kisautók, az alsó-középkategóriás, illetve a középkategóriás autók halmazába sorolható. Mindhárom kategória 35-40 százalékát három-három modell teszi ki. A kisautók esetében a Suzuki Swift, az Opel Corsa és a Volkswagen Polo, az alsó-középkategóriában az Opel Astra, a Volkswagen Golf és a Ford Focus, míg a középkategóriában a Volkswagen Passat, a BMW 3-as széria, illetve a Ford Mondeo vezeti a belföldi használt eladási listákat.

Tavalyhoz képest a fenti modellek közül a Ford Focus adásvétele nőtt a legnagyobb mértékben, 17 százalékkal. Érdekesség, hogy a legnagyobb visszaesés az Opel Astra esetében következett be: a 19 százalékos visszaesés ellenére továbbra is magabiztosan vezeti az alsó-középkategóriás autók adásvételi listáját, de már nem 23, „csupán” 17 százalékkal.

ha-modellek-170110

A Használtautó-index egy arányszám, amely az adott időszakban elkelt használtautók aktuális összértékét viszonyítja a legutóbbi válság kezdetekor, 2009 első negyedévében mért szinthez.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Még nem érkezett hozzászólás.

Hírek

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!