Cikk nyomtatása | Hozzászólások (4) |
| Több

MEGELŐZÉS

Videóklip készült a diszkóbalesetek megelőzésére

2008. október 20. 18:59   |   SzaBi
címkék:   baleset, alkohol
A "Tiszta fejjel" című rendőrségi balesetmegelőzési program videoklipjét, amely több magyar előadóművész közreműködésével készült, hétfőn mutatták be Budapesten.
A rendőrség videoklipet készíttetett a diszkóbalesetek megelőzése érdekében, a kampánydal a drog és az alkohol hatása miatt bekövetkező tragédiákra hívja fel a fiatalok figyelmét. A "Tiszta fejjel" című rendőrségi balesetmegelőzési program videoklipjét, amely több magyar előadóművész közreműködésével készült, hétfőn mutatták be Budapesten. Bencze József országos rendőrfőkapitány a sajtó képviselőinek elmondta, hogy évente több mint kétszáz fiatal sérül meg súlyosan, vagy veszti életét az utakon diszkóból hazafelé menet.

A főkapitány szólt arról, hogy a dal és az ügy népszerűsítésében részt vesz a Magyar DJ Szövetség és a fiatalokat elérő média mindegyike. Bencze József elmondta, hogy a történelmi egyházak is az ügy mellé álltak. Közlése szerint a rendőrség intézkedéseinek köszönhetően az év első kilenc hónapjában összességében negyedével csökkent a halálos közúti balesetek száma, 225-tel kevesebben haltak meg az utakon, mint 2007 azonos időszakában.

A rendőrség ez év elején indította "Tiszta fejjel" című kampányát. Az akciósorozat célja, hogy csökkentsék a drog és az alkohol hatása alatt miatt bekövetkező balesetek számát, felhívják a fiatalok figyelmét a veszélyekre.

A rendőrség azokat a tragédiákat sorolja a diszkóbaleset kategóriába, amelyek pénteken és szombaton éjjel következnek be, áldozataik főként tizen-huszonéves fiatalok, akiknek a vérében alkoholt vagy kábítószert mutatnak ki és a jármű útvonala általában kötődik egy-egy szórakozóhelyhez.

A szórakozóhely felé, vagy onnan jövet gyakoriak a balesetek. Ezek egy része helytelen a sebességválasztás miatt következik be, vagy gyakorlatlan vezető ül a volán mögé, illetve alkohol, vagy drog befolyása alatt áll.

(Forrás: MTI, Bihari Szabolcs)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
  Hozzászólás elküldése
1. oldal
Castor
2008. október 28. 15:53
Ez tényleg egy kalap sz....r!
Így kell ezt csinálni. EZ azért odabasz! Ilyen a nevelési célzatú film!!!
http://patrz.pl/filmy/kierowco-nie-badz-bezmyslny
Zap
2008. október 22. 10:42
Ez egy rakás szar, sokkal elrettentőbb kellene.

Persze, ebben az országban mindig csak maszatolnak..
Péter Anna
2008. október 21. 8:13
Nagyon jó lesz, végre nem valami nyomott gyurmafigurával erőlködnek, ez a célcsoport nyelvén szól. A Saab 900 kabrió külön szép, ráadásul alkohollal megy: http://www.e85tuning.hu/referencia.php
Guy
2008. október 20. 20:13
Dícséretes kezdeményezés, igénytelen szar kivitelezés. Bocs.