Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

ÉSZAKON SEM KÖNNYEBB

Zéró tolerancia a szlovák utakon is

2008. április 24. 7:31   |   tygger
Ha a parlament is elfogadja a szlovák kormány szerdai döntését, a jövő év januárjától a szlovákiai utakon közlekedők az eddigieknél sokkal szigorúbb elvárásoknak lesznek kötelesek megfelelni.

Az előírt sebességhatár túllépéséért akár 200 ezer forintnál nagyobb, 30 ezer koronás bírságot is kiróhatnak. A tervezet szerint egész évben kötelező lesz a fényszórók használata, betiltják, hogy a volán mögött ülő személyek vezetés közben mobiltelefont használjanak, de az alkoholos befolyásoltságot is sokkal szigorúbban fogják bírságolni.

A gyalogosok védelme érdekében lakott területen az eddigi 60 km/óra haladási sebességet maximum 50 km/órára korlátozzák, s ezzel - az eddig kilógó Szlovákia - felsorakozik az Európai Unió országaiban hatályos szabályokhoz, ugyanakkor részben igazodik azzal, hogy az autópályák kijelölt szakaszain az eddigi 120 km/óra megengedett sebességet 130 km/órára emelik, s ott a legalacsonyabb haladási sebességet óránként 90 kilométerben szabják meg.

Ha a gépkocsivezető a helyszínen nem tudja, vagy nem hajlandó kifizetni a bírságot, a rendőr bevonhatja a jogosítványát, s azt csak a bírság befizetése után szolgáltatja vissza. A bírság befizetésére a gépkocsivezetőnek 15 napra érvényes ideiglenes jogosítványt adnak, ezt azonban külföldön nem használhatja. A bírság közmunkával is leróható. A szondáztatás megtagadásáért 10-től 40 ezer koronáig bírságolhatnak, ráadásul egy évre a jogosítványt is bevonják. Ha valaki alkoholos befolyásoltság alatt ül volánhoz és rajtakapják, 7-től 30 ezer koronáig bírságolhatják. (Azért vicces, hogy a szondáztatás megtagadásáért nagyobb büntetés jár...)

A tervezetet előterjesztő belügyi tárca a közlekedés biztonságának javulását, a halálos kimenetelű közúti balesetek statisztikájának kedvezőbb alakulását várja a változásoktól.

(forrás: mti)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá
Név*:
E-mail cím*:
Hozzászólás*:
  Reload Image
Anti-spam kód*:
  Hozzászólás elküldése
Még nem érkezett hozzászólás.