2016. január 17. 16:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Kegyetlen frontális ütközést rögzített egy kamera – videó

Járjunk a világon bárhol, legyenek a körülmények ideálisak vagy épp mostohák, az egy plusz egy sávos haladásnak mindig megvan az a hátránya, hogy az egymással szembe közlekedők összetalálkozhatnak. Sajnos ezen a felvételen épp így történt.

Pár másodperc és a 90 + 90 kilométer/órás egyenes haladásból szétszakadt alkatrészekkel pörgő magatehetetlen tárgyakká válnak az autók a következő felvételen, amit Oroszországban rögzített egy fedélzeti kamerás jármű.

A felvételen az látszik, hogy a szemből érkező Kiát vezető sofőr valamiért elveszti uralmát a jármű felett, ami hirtelen áttér a másik sávba, ahol lassítás nélkül frontálisan ütközik egy Ford Focus-szal.

Bár egyelőre semmi sem biztos, állítólag az autók utasai kivétel nélkül túlélték a balesetet, de mindegyiküket azonnal kórházba szállították. Az ütközés erejét jól mutatja, hogy a Kia ajtaja is kinyílt még pörgés közben és mindenfelé alkatrészek hevertek, valamint a roncsok elejéből sem maradt sok.