2016. január 27. 18:20   |   Autoblog
címkék:  

Visszatérnek a négyhengeres Porschék

Húsz évvel az első Boxster debütálása után a Porsche teljesen új műszaki alapokra helyezte középmotoros roadstereit. Az ülések mögé négyhengeres bokszermotorokat épített, amelyek a turbófeltöltés révén izmosabbak és takarékosabbak hathengeres elődeiknél. Menetteljesítmények tekintetében tehát nincs ok panaszra.

A vadonatúj 718 Boxster és 718 Boxster S modellekkel a Porsche az 50-es és 60-as évekig nyúl vissza, a versenysikereket halmozott, többek között a Targa Floriót és a Le Mans-ot is megnyerő, négyhengeres bokszermotorral hajtott 718-as modell vérvonalát folytatja. Ennek megfelelően a hátsó tengely elé négyhengeres erőforrást épít be, a Boxster esetében 2,0, a Boxster S esetében 2,5 liter lökettérfogattal.

A 2 literes egység a turbófeltöltésnek köszönhetően kereken 300 lóerőt mozgósít, míg a 2,5 literes motor 350 lóerőt ad le. Ebben is variálható turbinageometriájú feltöltő dolgozik, akárcsak a 911 Turbo modellben. Mindkét modell 35 lóerővel erősebb hathengeres elődjénél, fogyasztásuk ugyanakkor 13 százalékkal alacsonyabb (PDK-val 6,9, illetve 7,3 l/100 km). Nyomaték tekintetében is rávernek elődeikre, a 718 Boxster 380 (+100 Nm), a 718 Boxster S pedig 420 Nm nyomatékot szolgáltat (+60 Nm) széles, 1900-4500-as fordulatszám-tartományban.

Mindez a menetteljesítményekben is megmutatkozik: a 718 Boxster PDK duplakuplungos váltóval és Sport Chrono csomaggal szerelve 4,7 másodperc alatt sprintel százra (-0,8 mp), míg a hasonlóan konfigurált 718 Boxster S 4,2 másodperc alatt hajtja végre a feladatot (-0,6 mp). Előbbi csúcssebessége 275 km/óra, utóbbié 285 km/óra. Alapkiépítésben mindkét autó hatfokozatú kézi váltóval rendelkezik.

A Porsche nemcsak a kocsik technikáját változtatta meg, hanem a megjelenésüket is. A frontrész szélesebb és izmosabb hatást kelt, a lökhárítóba öblösebb légbeömlőket vágtak, s a fényszórókat áttervezték. A bi-xenon egységek mellett teljesen LED-es lámpák is elérhetők, a Porsche ikonikus négypontos nappali fényével. Oldalnézetből az egyedileg kialakított sárvédők és küszöbök, valamint a kopoltyúkba torkolló mélyítések tűnnek fel. A modellek szériában 19 colos felniken gördülnek, de eggyel nagyobbak is kérhetők. A Boxster hátulnézetből is igen dögös. A friss dizájnú LED-es lámpák eszméletlenül jól néznek ki, és Porsche feliratos csík köti össze őket. Négypontos féklámpa világít bennük.

Menetdinamikai szempontból az új roadster a 718-as nyomában jár. Felfüggesztését dinamikus kanyarvételekre hangolták, elektromechanikus kormányzása 10 százalékkal közvetlenebb, így még agilisabb, még könnyebben terelgethető versenypályán és városi forgalomban egyaránt. Plusz pénzért 10 mm-t ültető aktív felfüggesztés is rendelhető hozzá, a 718 Boxster S modellhez pedig 20 mm-t ültető, hangsúlyosan sportos hangolású futómű is elérhető. Akárcsak a 911 modellben, a Sport Chrono csomag a három alapbeállítás (Normal, Sport Sport Plus) mellett egyéni programot is tartalmaz. A PDK váltóval szerelt autókban megtalálható a Sport Response gomb is, amivel rendkívül élesre szabható a motor és a váltó reakcióideje.

A belső környezet ismerős más új Porsche modellekből, csupán kiegészült a legkorszerűbb tételekkel. A középkonzol friss, csakúgy, mint a PCM infotainment rendszer és az érintőkijelzője. A sofőr új dizájnú sportkormányt tekerhet és szürke számlapos fordulatszámmérőt lát maga előtt.

A 718 Boxster és 718 Boxster S forgalmazása április 30-án indul Európában. A gyengébb modell alapára bruttó 53 646, az erősebbé 66 141 euró.