2016. március 17. 18:35   |   Autoblog
címkék:  

Frissültek a kecskeméti Mercedesek

Szolid ráncfelvarráson estek át a Kecskeméten gyártott kompakt Mercedesek, a CLA és a CLA Shooting Brake. Az autók új lökhárítókat és hűtőrácsot, új fényszórókat és újfajta könnyűfém felniket kaptak, utasterük pedig új kárpitokkal és díszítőelemekkel gazdagodott. Emellett egy kiemelkedően takarékos alapváltozat is megjelent a kínálatban. A faceliftes CLA és CLA Shooting Brake áprilistól rendelhető és júliusban kerül a márkakereskedésekbe.

A modellfrissítés alkalmával mindkét kocsi megkapta a Mercedes sikkes, fekete gyémánt hűtőrácsát, plusz egy új első lökhárítót ezüst, fekete vagy króm díszcsíkkal. A hátsó lökhárítón pedig a kipufogóvégeket króm vagy fekete dekorcsík kötheti össze. Felkerült egy új árnyalat is a színpalettára, a “cavansite” kék metál, és a könnyűfém keréktárcsák kínálatát is felfrissítették. 18 colos felniből például ötfajta áll rendelkezésre, köztük egy új ötküllős AMG típussal, amely titánszürke vagy fekete színben érhető el.

Az utastérben új üléskárpitok és dekorelemek jelentek meg, néhány kezelőszerv pedig krómborítást kapott. Újdonság a szabadon álló, de a korábbinál vékonyabb 20 cm-es médiakijelző, amely az Audio 20 USB és Audio 20 CD rendszerekhez opcióként elérhető. A fő műszeregység is változott; a fekete számlapos és piros mutatós műszereket könnyebb leolvasni. A műszerfal dekorációk palettája is kibővült, immár választható matt fekete fa, fekete Dinamica mikroszál és szemcsés alumínium. Az Exclusive csomagban immár választható sahara bézs/fekete bőrkárpitozás, az Urban felszereltségi szint pedig konfigurálható Artico bőr/Maringá szövet kárpitozással, szürke vagy fekete színben.  Aki fekete kárpit mellett voksol, fehér vagy kék cérnával is párosíthatja.

Immár mindkét CLA modell konfigurálható nagyteljesítményű LED fényszórókkal és változó intenzitású fényt adó hátsó LED lámpákkal is. Utóbbiak kevésbé vakítanak, három fokozatban képesek szabályozni a féklámpák és az irányjelzők fényerejét. Ezen kívül láblendítéssel nyitható és zárható csomagtartó, valamint kulcs nélküli ajtónyitás-, zárás és indítás is megjelent az extrák között. Az okostelefon integráció is bekerült az autóba, Apple CarPlay és Android Auto segítségével akár hangparancsokkal is vezérelhetők az eszközök.

A CLA motorpalettáján is történtek változások. Csatlakozott a kínálathoz például a 109 lóerős CLA 180 d BlueEFFICIENCY Edition, amely kizárólag manuális váltóval kapható és a tovább tökéletesített aerodinamika illetve egyéb megoldások következtében csupán hivatalosan 3,6 litert fogyaszt, károsanyag-kibocsátása pedig 89/94 g/km. A 1,5 literes dízel normál kivitelben is elérhető, de megtalálható a kínálatban az ismert 2,1 literes turbódízel is, 136 és 177 lóerővel (200 d és 220 d).

Benzines modellből nem kevesebb, mint hétféle van, az 1,6-os, 122 lovas CLA 180 BlueEFFICIENCY Edition, a sima CLA 180, a 156 lovas CLA 200, a 2 literes motorral szerelt, 184 lóerős CLA 220 4MATIC, a 211 lovas CLA 250 és a 218 lovas CLA 250 Sport, továbbá a csúcsot jelentő, 381 paripát felvonultató CLA 45 4MATIC.

A Mercedes-AMG CLA 45 4MATIC és CLA 45 4MATIC Shooting Brake extravagáns dizájnjukkal és lenyűgöző menetteljesítményükkel tűnnek ki társaik közül. Külsejüket még harciasabbá tették, és alapáron megkapták a LED High Performance fényszórókat. A mérnökök faragtak az első szoknyán, a hátsó diffúzoron és a hátsó légterelő szárnyon, felárért pedig immár AMG Aerodynamics csomag is elérhető, amely még nagyobb első splittert, oldalsó légterelő elemeket és fekete hátsó toldatot foglal magában. Két attraktív könnyűfém felni csatlakozik a kínálathoz: egyik egy tízküllős, 18 colos kerék 235/40 méretű gumikkal, a másik egy keresztküllős, 19 colos felni 235/35 méretű abroncsokkal.

A CLA Coupé faceliftes verziója a New York-i Nemzetközi Autókiállításon ünnepli a világpremierjét, míg a módosított CLA Shooting Brake Berlinben, április 17-én debütál. Mindkét modell áprilistól rendelhető és júliusban kerül a szalonokba.