2016. június 10. 12:45   |   Autoblog
címkék:  

Japán mérce: Mazda6 Sedan 2.5 G192 Revolution Top AT

Kikupálódott a Mazda6, tavalyi modellfrissítése óta minden területen még egy kicsit jobb lett. Véleményünk szerint immár ez a szegmens legszebb autója, s az egyetlen, amelyik megvásárolható nagy lökettérfogatú szívó benzinmotorral. Egy ilyen, csúcsfelszereltségű szedánban ültünk.

2012-ben jelent meg a Mazda6 harmadik generációja, amelyet tavaly máris átfogó felújításnak vetettek alá, hogy fenntartsák az ügyfelek érdeklődését. Nos, a mindenre kiterjedő facelift sikeresnek bizonyult, a Mazda6 szinte ellenállhatatlanná vált, utastere pedig minőségi ugrást hajtott végre. Nem tudunk elképzelni olyan embert, aki a Mazda6-ot ne látná szépnek és esztétikusnak; a nyújtott, kecses vonalvezetésű karosszéria azonnal érzelmeket vált ki. Aki autóvásárlás előtt áll és érzelmi alapon kíván döntést hozni, a Mazda6 lesz a befutója.

A ráncfelvarrás alkalmával a 6-ost a márka formanyelvezetének legfrissebb állomása szerint cizellálták tovább. Lecserélték a hűtőrácsot, amely most krómszárnyakkal kapcsolódik a még élesebb kialakítású, rendkívül karakteres, immár LED-es fényszórókhoz, besötétítették a 19 hüvelykes könnyűfém felniket, hátulra pedig új formájú LED-es lámpákat szereltek. A prominens sárvédőket és az alacsony tetővonallal kihúzott kupé sziluettet nem bolygatták; a Mazda6 már álló helyzetében is dinamizmust közvetít, mozgást fejez ki. A Mazda6 Sedan nem egzotikus sportkocsi, de gyönyörű alakjával képes elcsavarni a fejeket az utcán.

Az utastér is kellemes látványt nyújt. A Mazda javított a minőségen és még inkább odafigyelt a kidolgozásra, a nívó immár nem marad el a német konkurensekétől, és ez nagy szó. Tesztautónk ennek tetejében csúcskivitelű volt, puha, sötétbarna perforált bőrkárpittal; bárhová nyúltunk, kizárólag puha felületekkel találkoztunk. A bőrt a műszerfal alsó részén is végigfuttatták, valódi prémium hangulatot teremtve. A műszerfal vadonatúj, de továbbra is sportos formavilágú, áttervezett középkonzollal, számos polírozott alumínium kezelőszervvel és a legújabb Mazda modellekben alkalmazott, középen kiemelt, 18 centiméter átmérőjű kijelzővel. Utóbbi az MZD Connect kapcsolódási rendszer lelke, a rajta megjelenő tartalmat az ülések közötti konzolról, a legpraktikusabb módon tekerő/nyomógombbal tallózhatjuk. Néhány dologtól eltekintve (pl. rádióadók elmentése és keresése) a rendszer flottul működik, kezelése pofon egyszerű, ráadásul képes teljes mértékben integrálni okostelefonunkat.

Az új Mazda6-nak nemcsak a minősége bámulatos, de az ergonómiája is példaértékű. Ülései egyszerűen fantasztikusak, kiválóan megtámasztják a testet és párnázásuk is ideális. A vezetőhely tökéletesen beállítható, és újfent szélvédő kijelző is segíti a vezetést. Feljett asszisztens rendszerek is szolgálják a sofőrt, melyek közül kiemelendő a követési távolság szabályzós tempomat, valamint az automatikus távfénnyel operáló fényszóró; mindkettő kifinomultan működik. Remek a Mazda start/stop rendszere is, az iparág egyik legjobbja, leggyorsabbja. Ha a helykínálatot vesszük górcső alá, elöl bőséges a tér, hátul azonban korántsem rózsás a helyzet, ami elsősorban a dizájnközpontú tervezés eredménye. Ahogy a kisebb 3-as modellben, a csaknem 4,9 méter hosszú 6-osban is rövid és nem támaszt kellőképpen a hátsó ülőlap, továbbá meredeken áll az üléstámla és csak átlagos méretű a lábtér. A hátul ülők, pláne az átlagosnál nagyobb termetűek kissé katonásan ülnek. A csomagtartó 480 literes, ami szintén nem kiemelkedő érték a kategóriában; aki sokat cuccol, válassza a praktikusabb kombit.

Menet közben lenyűgöz a Mazda6 csúcskivitele. Feltűnően csendesebb és kifinomultabban rugózik, mint az előd, ami a javított szigetelésnek és a vadonatúj felfüggesztésnek köszönhető. A futómű ügyesen tünteti el az úthibákat és a nagyméretű, 19 colos kerekekkel sem rázkódik az úton. Mazdához hűen a sportosság sem áll távol tőle, kanyarról kanyarra fűzve szilárdan tartja az ívet, nem billeg, alattomos reakciókra nem számíthatunk tőle. A kormányzás is örvendetesen pontos. Az új fejlesztésű, hatfokozatú Skyactiv-Drive automata sebeségváltó is kitűnő szerkezet, remekül együttműködik a 2,5 literes, új generációs négyhengeres benzinmotorral. Gyorsan, szinte észrevétlenül kapcsol, de a Mazda6 történetében először alkalmazott sport móddal még gyorsabb reakcióképességűvé válik.

Fajtája utolsó képviselőjeként a 192 lóerős szívómotor megállja a helyét a modern turbós erőforrások mellett, de azoknál szerényebb nyomatéka miatt másfajta vezetési stílust igényel. Ha úgy isten igazából haladni szeretnénk, mélyre kell nyomni a gázpedált és pörgetni kell a motort, amit egyébként szívesen tesz. Munkáját megkönnyíti a Mazda6 vezetővel is csupán 1,5 tonnás tömege, így  kevesebb mint 8 másodperc alatt gyorsít százra, s a rendkívül áramvonalas, 0,26-os alaktényezőjű karosszéria miatt is, egészen 223 km/óráig fokozhatja a tempót. A magas sűrítési arányú, Skyactiv technológiás erőforrás remek darab, simán, csendesen, vibrációmentesen jár, és különösebb odafigyelés nélkül képes 8 liter körüli átlagot hozni.

Az új Mazda6 a középkategória kétségtelenül legvonzóbb modellje és benzinmotorral is bátran ajánlható. A két kisebb benzinessel, a 145 és 165 lovas 2 literessel is jó választás, maximalistáknak pedig ott van a 192 lóerős 2,5-es. Ez ugyanis kizárólag automataváltóval és csúcsfelszereltséggel áll rendelkezésre, a G165 Revolution modellnél 1,2 millió forinttal drágább. Persze az ár-érték aránya így is remek, 10 millió forint alatti árcédulájával így is tetemes az árelőnye a prémium konkurensekkel szemben.