2017. március 20. 12:30   |   Autoblog
címkék:  

Minden idők legdurvább Infinitije

Az Infiniti Project Black S egyelőre egy darabban létezik, ám ha komoly érdeklődés mutatkozik rá, akár sorozatban is gyárthatják. A Genfi Autószalonon debütált brutális gép Formula 1-es technológiát használ, teljesítménye 500 lóerő körül van.

A Project Black S az Infiniti és Renault-Nissan szövetségi partnere, a Renault Sport Formula One Team együttműködésében készült. Öt év Formula 1-es támogatás után, 2016-tól az Infiniti technikai partnerré lépett elő a Formula 1-ben. Összegyűjtve ezalatt megszerzett tapasztalatait, a vállalat beszállt a Renault Sport csapat által megkezdett, energia-visszanyerő rendszerrel (ERS) kiegészített kettős hibrid hajtáslánc fejlesztésébe. Most feltárult a lehetőség arra, hogy az ERS rendszert egy utcai autóba is beépítsék – a Project Black S-ből az első Formula 1 által inspirált modell születhetne meg.

A Project Black S azt demonstrálja, hogy a hibrid technológia miként növelheti meg egy benzinmotor teljesítményét és nyomatékát. Az autóba épített 3 literes duplaturbós V6-os erőforrás 400 lóerőt ad le, de erejét körülbelül 25 százalékkal megnöveli a Formula 1-es versenyautóktól kölcsönzött ERS energia-visszanyerő rendszer.

Az ERS két motor-generátor egységből és egy akkumulátorból áll. Az egyik motor-generátor egység fékezésnél hasznosítja a kinetikus energiát, míg a turbófeltöltőhöz kapcsolt másik egység a kipufogógázok hőenergiáját használja fel. A visszanyert energia lítium-ion akkumulátorokban tárolódik, és felhasználható a főtengely illetve a turbinalapátok gyorsabb megforgatására. Egy ilyen hibrid hajtásrendszerű modell 25 százalékkal lehet erősebb egy benzinesnél, s azonnali, késlekedés mentes gyorsulást produkál.

A Project Black S a Q60 Coupé modell radikális újratervezése, aerodinamikailag optimalizált karosszériával, amelyet a drámai hatás kedvéért matt szürkére és feketére festettek. A krómokat mindenhol fényes feketével váltották. Mivel a karosszérián nagy arányban használtak szénszálas kompozit anyagot, vékony, penge-szerű formákat tudtak kialakítani, amelyeket fémből képtelenség lett volna. Míg a Q60 organikus stílusú autó, a Black S technikásabb, motorsportos formavilágú kocsi, rendkívül agresszív kiállással. Hatalmas légterelők ékesítik; elöl komoly splitter, oldalt széles küszöbök, hátul brutális diffúzor és méretes szárny öltöztetik, amelyek tetemes leszorítóerőt is generálnak. A kerékjáratokat teljesen kitöltik a 21 colos kovácsolt kerekek, a titánium kipufogórendszer végződései pedig hátul középen tűnnek elő.

A Project Black S azért született, hogy megmutassa, hogyan festene egy extrém sportos Black S csúcsfelszereltségű modell az Infiniti palettáján. Ha megfelelő érdeklődés mutatkozik az autó iránt és a vevők „ráharapnak” az újdonságra, akkor a jövőben egy komoly BMW M4 konkurenst köszönthetünk Japánból.