2018. január 17. 12:00   |   Autoblog
címkék:  

Bemutatkozott az új Mercedes G-osztály

A Mercedes-Benz legrégebb óta piacon levő típusa, a G-osztály közel négy évtized után mélyreható változásokon ment keresztül. Ikonikus külseje most sem változott számottevően, belső tere ellenben sokkal tágasabb és modernebb lett. Mindemellett sokat fogyott és jobb vezetni aszfalton illetve terepen is.

A Mercedes-Benz luxus terepjáróját, a G-osztályt már régóta dizájn ikonnak tartják. 1979-es megjelenése óta nem is változott sokat, jellegzetes vonalairól és stíluselemeiről a mai napig azonnal felismerhető. Az egyedi ajtókilincs és csukódási hang, a karosszérián középen végigfutó védőléc, a hátsó ajtóra szerelt pótkerék, valamint az első sárvédőkre kitett irányjelzők már évtizedek óta elmaradhatatlan ismertetőjegyei a szögletes terepjárónak. Az előző generációtól átörökítették a külső ajtózsanérokat és a szabadon álló motorháztetőt is.

Az új nemzedék azonban technikáját és kialakítását tekintve mégis új korszakba lépett. A kocsi 53 mm-rel hosszabb és 121 mm-rel szélesebb elődjénél, s még inkább egy tömbből faragottnak tűnik. A kialakítás még igényesebb, az illesztések még szorosabbak, emellett a kerékjárati ívek és a sárvédők még inkább a karosszéria integrált részeiként jelennek meg.

Az utastérben ellenben radikálisabbak a változások, a műszerfal merőben új kialakítású. Sztenderd kivitelben a G-osztály analóg, kör alakú órákkal érkezik, ám teljesen digitális műszerezettség is kérhető, akárcsak a friss E- és S-osztályos Mercedesekben. Utóbbi esetben a műszerfalon két darab 30 centiméteres kijelző nyújtózik, egy közös üvegbura alatt. A sofőr háromféle stílus közül választhat, a klasszikus mellett sportos és progresszív séma is rendelkezésre áll. Hasonlóképpen, az infotainment rendszer vezérlésére szolgáló tekerő/nyomó, s a fölé helyezett érintőpad is a modern időket jelzi.

Az utasok jóval több hellyel is gazdálkodhatnak. Az első lábtér például 38, a hátsó nem kevesebb, mint 150 mm-rel bővült, miközben az első válltér 38, a hátsó pedig 27 mm-rel lett nagyobb. A hátsó üléstámlák 40/20/40 arányban ledönthetők. Az alapellátmány része a memória funkciós sofőrülés, valamint a fűthető első és hátsó ülések. Felárért aktív multikontúr első ülések is rendelhetők, amelyek szellőztetéssel és masszázs funkcióval is felszereltek.

A mérnökök legfontosabb feladatuknak a közúti és offroad körülmények közötti kezelhetőség javítását tekintették. Ez sikerült is: az új G-osztály terepen még jobban teljesít, miközben aszfaltozott úton agilisabb, dinamikusabban vezethető és kényelmesebb, mint korábban. Mindezt úgy, hogy eközben valódi G Mercedes maradt, létravázzal, három darab 100 százalékig zárható differenciálművel és kétfokozatú osztóművel.

A kulcs az új felfüggesztés, amelyet a Mercedes az AMG szakembereivel közösen fejlesztett ki. Egy teljesen független felfüggesztésről van szó, dupla keresztlengőkaros első és merev hátsó tengellyel. A tengelyeken emeltek is, hogy nagyobb hasmagasságot érjenek el, előre pedig toronymerevítőt építettek be. Az első tengely alkatrészeit közvetlenül, segédkeret nélkül rögzítették az alvázhoz, a hátsó merev tengelyt pedig négy kar és egy Panhard rúd szabályozza, ami sokat javított a vezethetőségen. A G-osztály hasmagassága 6 mm-rel nőtt, most 24,1 centiméter. Más paraméterek is javultak, a G Merci immár 100 százalékos, azaz 45 fokos emelkedőn is képes felmenni, 70 centi mély vizen is át tud kelni, s a terepszögei is javultak. A hátsó be- és kirugózás mértéke 82, illetve 142 milliméter.

Menetmód-választó rendszert is építettek az autóba, amely ötféle üzemmódot kínál fel. A Comfort, Sport, Eco és Individual (egyéni) programok másodpercek alatt módosítják a motor, az erőátvitel, a kormányzás és az asszisztens rendszer karakterisztikáját. Ha a kocsihoz az adaptív csillapítást is megrendelik, a felfüggesztés keménysége is szabályozható lesz. Amint pedig valamelyik differenciálművet zárja vagy felezőbe kapcsol a pilóta, aktiválódik a G-Mode, azaz az offroad mód.

A G-osztály másik nagy fegyverténye, hogy 170 kilogrammot fogyott. Erős és ultra-erős acélt, valamint aluminiumot ötvöztek, s a gyártási folyamatokon is javítottak (a G-osztály továbbra is az osztrák Magna Steyr-nél készül). S bár az autó tömege csökkent, a karosszéria merevsége nőtt, mégpedig 55 százalékkal.

Az új G-osztályhoz egyelőre egyféle erőforrást jelentettek be: a G 500 változatban egy friss fejlesztésű 4 literes biturbó V8-as motor dolgozik, amely 422 lóerőt és 610 Nm nyomatékot mozgósít, mégpedig a 2000-4750-es fordulatszám-tartományban. Egyedi hangolású, kilencfokozatú (9G-TRONIC) automataváltót kapcsoltak hozzá, amely többek között a fogyasztást is mérsékeli. A G-osztályban mostantól elektromechanikus a kormánymű is, amely direktebb, több visszajelzést ad.

Az új Mercedes-Benz G-osztály júniusban lép piacra, németországi indulóára 107 040 euró, ami megegyezik az elődjével.