2018. január 19. 08:30   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

A rendőr sem érdekelte a Times Square-en randalírozót – videó

Vérfagyasztó tettet követett el egy Mercedes C63 AMG vezetője a világ egyik leghíresebb utcáján. A fekete szedánnal először gumit füstöl a Times Square-en New Yorkban, majd az őt megállítani próbáló rendőrt gázolja el majdnem menekülés közben.

Majdnem tragédiába fulladt egy felelőtlen gumifüstöltetés egy Mercedes-Benz C63 AMG-vel New Yorkban a Times Square-en a múlt hétvégén.

A nagy forgalomban show-t csináló autóra egy gyalogos rendőrtiszt lett figyelmes, majd a lámpánál elé állt, hogy feltartóztassa, ám a sofőr máshogy gondolta a dolgot, és fék helyett a gázra lépett, miközben próbálta lerázni a felkapaszkodott tisztet. A rendőr végül elengedte a szedánt, ám már túl későn, így karjai, jobb lába, háta és csípője jobb oldala is megzúzódott.

Bár a helyszínt el tudta hagyni, a hatóságok hamar a nyomára akadtak – ráadásul rögtön két – gyanúsítottnak, akik nem sokkal korábban ugyanezt csinálták ugyanezzel az autóval egy járdán, ott pedig sikerült a rendszámukat leolvasnia egy járókelőnek. Mindkét férfinak többszörös letartóztatás van a listáján, így nehéz idők várnak majd rájuk.