ÚJ BŐRBEN
Ford S-MAX és Galaxy menetpróba
Vezettük a Ford két újdonságát, a 2010-es modellévű S-MAX és Galaxy egyterűket. Az S-MAX továbbra is egyedi ajánlatot képvisel a nagy egyterűk kategóriájában, a Galaxy pedig egyszerűen csak a Ford of Europe legnagyobb autója. A friss formatervvel bíró két egyterűben köszönthettük a 203 lovas új EcoBoost turbómotort, valamint a Ford új fejlesztésű, duplakuplungos váltóművét. Mindkettő igen jó darab.
Egészen Szlovéniáig vezetett utunk az új S-MAX és Galaxy modellekkel, a körülbelül 1200 kilométer alatt pedig sikerült elég jól kiismernünk az autókat. Odafelé a modernizált, 140 lóerős, 2 literes dízelmotorral és az új fejlesztésű Powershift duplakuplungos váltóval felszerelt Galaxy-val utaztunk, visszafelé pedig egy S-MAX-hoz volt szerencsém, a szintén friss 2 literes benzines EcoBoost turbóval és a hozzá passzoló Powershift váltóművel felvértezve. Odafelé öten, visszafelé négyen ültünk az autóban, s elöljáróban meg kell jegyezzem, hátul is kényelmesen elfértünk hárman egymás mellett. Mindkét autóban óriási a hely, ami nagyban megkönnyítette utunkat.
A Ford jó érzékkel nyúlt kedvenc egyterűihez. Az S-MAX és Galaxy stílusa immár még jobban elkülönül egymástól, előbbi még sportosabbá, utóbbi még elegánsabbá vált. A két jármű azonos padlólemezre épül, de a Galaxy néhány centiméterrel hosszabb és jóval magasabb az S-MAX-nál. Utóbbi speciális fehér fényezéssel és sportcsomaggal is kapható (Titanium S), amivel egyértelműen a leglátványosabb egyterű a piacon.
Az S-MAX 4772 mm hosszú, 1884 mm széles és 1660 mm magas, tengelytávja pedig 2850 mm. Külseje csak részleteiben változott, az összkép mégis sokkal sportosabb. Az áttervezett és erősen domborodó, háromdimenziós motorházfedél előtt új az orr-rész, amelyen merészebb, trapéz alakú, fekete alsó hűtőmaszk, illetve LED-es helyzetjelzők (széria a Titanium/S sorozaton, opció a Trend kivitelen) találhatók.
Oldalnézetből az ablakprofilt keretező krómcsík az újdonság, hátul pedig a dinamikusabban megformált hátsó ajtó, a mélyebben ülő lökhárító és a karosszéria oldalába erősen benyúló, új LED-es hátsó lámpatestek jelentenek változást. A prémium jelleget erősíti a keresztben futó selyemfényű krómcsík, ami dombornyomott S-MAX emblémát is tartalmaz.
A külsőn végrehajtott módosítások hosszú sorával összhangban az S-MAX új színpalettát is kapott, amelyen 11 metál és két normál fényezés található. Az árnyalatok sora az elegánsan sportostól a látványos, négyrétegű Jégfehérig tart, amely csak az S-MAX modellekhez rendelhető meg.
Az új Galaxy (h/sz/m: 4819, 1884, 1811 mm tetőcsomagtartóval) formatervezése még jobban hangsúlyozza a luxust. Itt is átalakult az orr, áttervezték a kettős első hűtőmaszkot; a felső hűtőmaszkban mostantól kezdve három vékony krómozott csík található. A gazdagon felszerelt Ghia és Titanium modellek további részleteket is kaptak: krómbetétek láthatók az alsó lökhárítóban, illetve új a krómcsík a karosszéria oldalán és a kilincseknél is.
A szériában beszerelt LED-es hátsó lámpatestek minden változatban az eleganciát fokozzák, illetve sötétben jobb láthatóságot biztosítanak. A tetősínek is az alapfelszereltség részét képezik. Összesen tíz metálfényezés és két normál fényezés választható a Galaxyhoz. Új árnyalat a Parkside zöld.
Az átdolgozott külsőhöz hasonlóan az utastérben is nagy figyelmet fordítottak a részletekre, így mindkét modell belső terénél kulcsfontosságú a minőségi kidolgozás. Így van, mindkét autónál sokkal jobb a minőségérzetünk, igényesebb az anyagválasztás, jól eltaláltak a színek és látványos az új Convers+ műszeregység. A gazdagon felszerelt autókba hasznos, multifunkciós fej feletti konzol rendszer kerül napszemüveg-tartóval és gyermekfigyelő belső tükörrel.
Mind az S-MAX, mind a Galaxy tartalmazza a Ford FoldFlat ülésrendszert. Ennek lényege, hogy a második és a harmadik üléssor üléseit nem kell kivenni az autóból, ha szeretnénk megnagyobbítani a csomagtartó méretét. Az ülések egyenként behajtogathatók a padlóba, a raktér padlója sík marad, és összesen 32 különböző üléskonfiguráció hozható létre minimális erőfeszítéssel. A Galaxy-ban a második sorban picit magasabb az üléshelyzet, mint az S-MAX-ban, de a térdeknek mindkét esetben hatalmas hely kínálkozik. Magas termetű sofőr mögött is keresztbe tett lábakkal utazhatunk, ha kedvünk tartja. A hétüléses Galaxyban nem ültem leghátul, de szerintem két átlagos magasságú felnőtt hosszú távon is elég kényelmesen utazhat itt.
A Galaxyba szériában három üléssor kerül. Az S-MAX-ban az opcionális harmadik üléssor megrendelhető, így az autóban 5+2 üléses konfiguráció alakítható ki. A harmadik üléssor helyett opcióként kérhető csúsztatható rakodóplatform is; ha a hátsó ajtó nyitva van, a csúsztatható lapot 48 centiméterrel hátrább lehet húzni. Amikor a csomagokat elhelyeztük rajta, a nehéz rakomány a csúsztatható lappal együtt könnyedén visszatolható a raktérbe, mint egy fiók. Az S-MAX csomagtere öt üléssel 854, a két első ülés mögött tetőig pakolva pedig tekintélyes 2100 literes. Ha plusz két ülést is rendelünk bele, 285/2000 liter az érték. A hétüléses Galaxy poggyásztere felhajtott ülésekkel 308 literes, öt üléses konfigurációban már 830 literes, öt ülést padlóba hajtva pedig, a tetőig mérve 2325 literes.



Képgaléria megtekintése






















