NAGYAUTÓ
Megérkezett a Peugeot 508-as
A Peugeot 508 szedán és kombi karosszériával már rendelhető hazánkban is, az 1,6 literes benzinmotorral felszerelt alapváltozat ára 6,29 millió forint. A motorteljesítmény 112-204 lóerő között mozog; a fogyasztás és a károsanyag-kibocsátás mindegyik erőforrás esetében nagyon alacsony. Később lesz hibrid változat is, 200 lóerővel és összkerék-hajtással.
Az 508 a PSA csoport 3. padlóvázára épült, amely kedvező felépítést tett lehetővé. Az 508 10,1 centivel hosszabb a 407-nél (SW 9,6 cm), első túlnyúlása valamivel rövidebb, a hátsó viszont hosszabb. Bár az 508-as nagyobb méretű és felszereltsége is gazdagabb, a szedán 25 kg-mal, míg az SW 45 kg-mal könnyebb az elődnél. Aerodinamikája is remek, a szedán 0,26, az SW pedig 0,27-es értékkel rendelkezik.
Az 508 designjára tökéletesen kiegyensúlyozott és elegáns arányok jellemzők. Mind a szedán, mind az SW vonalai folytonosak, törés, megszakítás és cicoma nélkül, a géptetőtől a csomagtartó fedeléig. Semmi hivalkodó vagy odabiggyesztett szerelvény (nem látszik sem szélvédőmosó-fúvóka, sem pedig antenna): a felületek simán mennek át egymásba, precízek a karosszéria-elemek illesztései, magas gyártási színvonalra utalva. Az összhatás „egy tömbből kifaragott" autóé.
Elöl a márka továbbfejlesztett stíluselemeit kapta az 508, de visszatükrözi a legutóbbi koncepcióautókon (különösen az SR1-en) látott új ötleteket is. A hosszú alumínium motorháztető elején az új oroszlán díszeleg. Alatta új dimenziókat öltött az egyrészes hűtőmaszk. A formaterv egyik gyújtópontja a kifejező fényszóró. Belsejében krómozott és szürkés felületek látszanak. A xenon-fényszórós változatokban meg lehet figyelni a nappali menetfény oldalanként hét fénydiódás világító egységét is. Szintén a Peugeot formatervezési örökségéből ered a kétféle karosszéria hátsó lámpaegysége. A szedán három piros lámparészében hat fénydióda ad éjjel is markáns megjelenést, az SW vörös fényszalagja viszont összetettebb hatást kelt.
A műszerfal nagymértékben igazodik az autó külső designjához: minőséget sugall, letisztult és elegáns. Az egyes elemek között minimális a hézag, jórészt a multiplex középkonzol gyártástechnológiájának köszönhetően, amely jóval felülmúlja a megszokott pontosságot. Az anyagválasztás, a makulátlan kidolgozás és a gyakorlatban bizonyított tartósság az utasok valamennyi érzékére vonzóan hat. A műszerfal felső síkjának felületképzése, a diszkrét dekorációk, a feketére lakkozott középkonzol, a krómozások mind-mind kifinomult és korszerű autóra utalnak, bármiféle sallang nélkül.
Ehhez a kellemes belső környezethez magas műszaki színvonalú felszerelés járul, amely élvezetté teszi a vezetést és az utazást egyaránt. Színes vetített kijelzés (műhold-navigációs képernyővel), négyzónás légkondicionáló, adaptív távfény, kulcsnélküli zárnyitás és motorindítás, automatikus, elektromos rögzítőfék, a vezetőülés elektromos derékmasszírozó funkciója, új WIP Nav Plus telematikai rendszer és JBL hangrendszer kényeztet a fedélzeten. Ezek a változattól függően alap- vagy extra felszerelések érvényre juttatják az 508 exkluzivitását.
Nagyszerűen kilátnak az emberek az SW fényárban úszó belső teréből a nagyméretű panoráma-üvegtető jóvoltából. A tetőablak felülete 1,62 m2, ami közel 25 százalékos növekedést jelent a 407 SW-hez képest. A férőhely bőséges és a csomagtartó is tágas. A belső méretek a 607-éhez hasonlók, tehát nagyot nőttek a 407-hez képest (5,3 centivel nagyobb hely a hátsó utas térde és az első üléstámla között). Így aztán két 180 centi fölötti személy foglalhat helyet kényelmesen egymás mögött.
A szedán csomagtartója egy műszerfali gomb vagy az 508 típusjelzés nullájának megnyomására nyílik, az SW csomagtér ajtaját viszont elektromos működtetéssel is meg lehet rendelni. A praktikus (szolid rögzítő gyűrűkkel, poggyászhálóval, háromszög-tartóval ellátott) poggyásztartó szögletes alakú és főképp tágas: folyadék-térfogata a limuzin esetében 545 literes (VDA : 515 dm3), az SW-ében pedig 660 illetve 560 liter. Ha egyetlen mozdulattal lehajtjuk a hátsó üléstámlát, sík padlót kapunk, az űrtartalom pedig 1581 (1381) illetve 1865 (1598) literre nő.
Az SW kemény szőnyege felhajtható, hogy válaszfalként szolgáljon a holmi rendezésére. Hasonlóan könnyű használni a poggyászrolót is, hiszen elegendő megnyomni a közepén elhelyezett gombot, hogy önműködően felcsavarodjék. Az SW részére opcióként kapható a poggyásztér-leválasztó védőháló, amellyel terjedelmes tárgyakat lehet teljes biztonságban szállítani. Beakasztható az első és a második üléssor mögé is.
Sok más műszaki csemege is fokozza az 508 vezetésének élvezetét: állítható hosszúságú üléspárna elöl, derékmasszázs a vezetőülésben, fedélzeti Wi-Fi, 230V/USB csatlakozó, univerzális multimédia rendszer az első fejtámlák hátoldalában, csatlakoztatható képernyő 13 collig. Az SW csomagterébe hátracsúszó poggyásztálca és poggyásztér-rendező kérhető, de manuálisan behajtható vonóhorog is választható.
A Peugeot 508-hoz egyelőre négyféle dízel- és kétféle benzinmotor választható. A bázismotor az 1,6 literes HDi, 112 lóerővel és 240/270 Nm nyomatékkal, e-Hdi kivitelben 109 g/km-es CO2-kibocsátással. A 2 literes HDi 140 és 163 lovas változatban kapható, 320, illetve 340 Nm-es nyomatékkal. Utóbbihoz hatfokozatú automataváltó jár. Új erőforrás a 204 lovas 2,2 literes HDi, 450 Nm-es nyomatékkal és hatos automataváltóval. Mindössze 150 g/km a CO2-kibocsátása. Benzinmotorból a leggyengébb az 1,6-os, turbós, 120 lovas VTi, melyhez 6-fokozatú robotváltót adnak. A következő fokozatot a 156 lóerős 1,6 literes THP jelenti, 240 Nm-es nyomatékkal és hatsebességes kézi- vagy automata váltóval.
2012-től megjelenik a HYbrid4 technika is az 508-ban. A HDi dízel és a hátul elhelyezett villanymotor összesített teljesítménye 200 LE, a jármű így összkerékhajtású, emissziója pedig csupán 99 g/km (előirányzat).
Árak
Magyarországon 6 290 000 forinttól vásárolható meg a Peugeot 508 szedán. 1,6 literes dízellel 6,6 millió forintot kérnek érte, a környezetbarát e-HDi 6,9 millióba kerül (mindegyik Access alapfelszereltséggel). A 156 lovas THP benzinesért is ennyit kell letenni az asztalra, az automataváltó felára 300 ezer forint. Az Active felszereltségi szint 400 ezer forinttal dobja meg az árat. A 140 lóerős 2,0 HDi is itt lép be a kínálatba, 7 490 000 forintot kell érte fizetni. A 163 lovas automata kivitelért már 8 235 000 forintot kell leszurkolni. Az Allure a harmadik felszereltségi szint, az Active-val szemben 700 ezer forintos felárat jelent. A 204 lóerős 2,2 literes dízelmotor kizárólag a legmagasabb, GT felszereltséggel válaszható, ára 10 435 000 forint. A kombi karosszériáért 200 ezer forintot számítanak fel.

Képgaléria megtekintése


























