MINI COUNTRYMAN
Megérkezett az összkerekes MINI
Megérkezett a Countryman, az első négyajtós MINI, praktikusan variálható belső térrel, amely akár öt személy számára is elegendő. Szintén ez az első MINI, amelynek hossza meghaladja a négy métert, illetve amely négykerék-hajtással is rendelhető. Ötféle motorral áll csatasorba; a legolcsóbb, 98 lovas One modell 6 129 000 forintba kerül.
Az első, négy méternél hosszabb MINI modell szintén a klasszikus Minivel együtt született alapelvek követője, amelyek a viszonylag korlátozott alapterületen mindenkor a lehető legtágasabb utasteret és a legmagasabb fokú funkcionalitást kívánják megvalósítani. A 4097 milliméter hosszú, négyajtós karosszéria a márkára jellemző alapvető arányokat megnövelt szabadmagassággal és üléspozícióval ötvözi. A márkára jellemző hármas felosztás - a karosszériatörzs, az ablakok sávja és a tető - a MINI Countryman esetében még inkább szembetűnő.
A tetőszerkezet már alapkivitelben tetősínnel egészül ki, amellyel még hangsúlyosabbá válik az autó elejének sisakszerű sziluettje. Az ablakok sávja egybefüggő csíkként a teljes karosszériát körülöleli, V-alakja pedig dinamikát kölcsönöz álló helyzetben is az autónak.
A MINI Cooper és One Countryman, a MINI Cooper D és One D Countryman hűtőrácsa három-három vízszintes rácstagot tartalmaz, míg a MINI Cooper S Countryman fekete hatszögletű rácsozattal készül. Emellett a hűtőrácsba integrált kiegészítő légbeömlő nyílásról, illetve a fékek felé áramló levegő belépőnyílásairól is felismerhető.
A faron a MINI embléma ezúttal funkciót kapott, a belső korongot megnyomva nyílik a csomagtartó. A MINI Cooper S Countryman hátsó lökhárítója diffúzorelemet is tartalmaz, emellett speciális tetőlégterelőjéről, kettős végű kipufogórendszeréről, illetve hátsó sárvédői markáns nyílásairól ismerhető fel.
A MINI Countryman utastere a MINI jól ismert formai nyelvezetével mutat egyértelmű analógiát, ám egyidejűleg friss és újszerű kialakításban jelenik meg. Az immár 2595 milliméterre növelt tengelytáv és a jóval magasabb karosszéria eredményeképpen jól el lehet férni az autóban. A szériakivitelben kínált hátsó egyes ülések hosszirányban egymástól függetlenül 130 mm távolságon állíthatók. E lehetőséget a kívánságra felár nélkül rendelhető, háromszemélyes üléspad is kínálja, a külön-külön elcsúsztatható részek itt 60:40 arányú osztás szerint alakulnak ki.
A MINI Countryman csomagtartója már alapelrendezésében is kellően tágas például egy gyerekkocsi számára. További szállítási igények esetén a hátsó üléstámlák „cargo-pozícióba" hajthatók, 350-ről 440 literre növelve a rendelkezésre álló csomagteret. A tér igény szerinti felosztását a hátsó üléstámla részben vagy egészben történő lehajtása is könnyíti. A háromszemélyes üléspad támlája 40:20:40 arányú osztás szerint kezelhető. A csomagtér ezzel már 1170 literre bővíthető, ami kiszerelt kerékkel akár két hegyikerékpár számára is bőséggel elegendő.
Az ülések közötti hagyományos középkonzol helyett a MINI Countryman innovatív sínrendszerrel jelenik meg. Az egyedülálló MINI Center Rail segítségével az apróbb személyes tárgyak mindvégig az utasok keze ügyében maradhatnak. Amennyiben a MINI Countryman hátul egyes üléseket tartalmaz, az U-profilú Center Rail a teljes utastéren áthalad, egészen a hátsó üléstámlák vonaláig. Ha a felszereltségben a háromszemélyes hátsó üléspad szerepel, a MINI Center Rail az első üléstámlákig húzódik.
A speciális kialakítású, egyszerűen bekattintható reteszrendszer a MINI Center Rail egyéni igények szerinti felosztását, valamint a legkülönfélébb rakodóhely-elemekkel történő kiegészítését teszi lehetővé. Egyebek mellett a szórakoztató és telekommunikációs eszközök tartói, pohártartók, MINI Design napszemüvegtartó, illetve középső kartámasz is gyorsan és biztonságosan rögzíthető benne. A Center Rail segítségével rögzített egyes rakodóhelyek és tartók előre és hátra egyaránt fokozatmentesen el is csúsztathatók. Ha a Center Rail sínjeibe éppen elektronikai eszközöket, mint például mobiltelefont vagy MP3-lejátszót helyeztek, integrált kábelezése révén azok könnyen és egyszerűen kapcsolhatók a fedélzeti feszültségre, illetve integrálhatók a MINI Countryman szórakoztató rendszerébe.
A MINI Countryman palettáján BMW know-how-t hasznosító, teljes mértékben változó szelepvezérlésű benzines és turbódízel motorok sorakoznak. A belépőmodell az 1,6 literes motorral szerelt MINI One Countryman, amely 98 lóerőt és 153 Nm nyomatékot ad le. 12,7 másodperc alatt gyorsít fel álló helyzetből 100 km/órás tempóra, csúcssebessége pedig 175 km/óra. A Cooper modellt az 1,6-os aggregát 122 lóerős változata hajtja, amely 160-as nyomatékra képes. Ez 10,5 másodperc alatt gyorsul százra és 190 km/órás végsebességet érhet el.
A Cooper S csúcsmodell hagyományosan feltöltést kap, esetében a még mindig csak 1,6 liter lökettérfogatú blokk a turbónak köszönhetően 184 lóerőt produkál. Overboost funkcióval a motor nyomatéka átmenetileg a 260 newtonmétert is elérheti. A MINI Cooper S Countryman-nek mindössze 7,6 másodpercre van szüksége a 100 km/óra eléréséhez, legnagyobb sebessége pedig eléri a 215 km/órát. A MINI Countryman minden változata alapkivitelében hatfokozatú manuális sebességváltóval készül, de a benzinesekhez kormánybillentyűkkel kiegészített, hatfokozatú automata váltómű is rendelhető.
A dízelmotorok is 1,6-osak és BMW technológiát használnak. A MINI Cooper D Countryman orrában a változó geometriájú turbóval felvértezett erőforrás 112 lóerőt ad le és 1750-es fordulaton szolgáltatja 270 Nm-es nyomatékát. 10,9 másodperc alatt gyorsítja az autót százra és 180 km/óra csúcssebességet tesz lehetővé. Papíron 4,4 litert fogyaszt százon, de a MINI One D Countryman még takarékosabb. Itt 90 lóerő és 215 Nm jelenik meg a főtengelyen, a gyorsulás 13,2 másodperc, a csúcstempó 170 km/óra, ám az átlagfogyasztás mindössze 4,3 liter.
A MINI Countryman vadonatúj futóművet kapott. Elöl McPherson, hátul multilink felfüggesztést találunk, a karosszéria oldalirányú dőléseit keresztstabilizátorok mérséklik minimálisra, ezzel is hozzájárulva az agilis és biztonságos menettulajdonságokhoz. A MINI Cooper S Countryman futóműve még sportosabb hangolású, de minden modell rendelhető a karosszériát 10 mm-rel alacsonyabbra süllyesztő sportfutóművel is.
A MINI Cooper S Countryman és a MINI Cooper D Countryman extrafelszerelésként ALL4 állandó összkerékhajtási rendszerrel is kapható. Az elektrohidraulikus szabályzású központi differenciálművel kialakított rendszer fokozatmentesen osztja el a motor forgatónyomatékát az első és a hátsó tengely között.
Végezetül pedig a magyarországi vétalárak. A MINI One Countryman a belépőmodell, az 6 129 000 forintba kerül. A Cooper kivitelért 6 995 000, a Cooper S modellváltozatért pedig 7 989 000 forintot kérnek. Összkerékhajtással már 8 468 000 forintra emelkedik a vételár. A 90 lovas MINI One D Countryman 6 615 000 forintért vihető el, míg a Cooper D árcéduláján 7 354 000 forint szerepel. ALL4 hajtással az utóbbi modell 7 832 000 forintba kerül.

Képgaléria megtekintése























