/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (1) |
| Több

8 hónapot kapott a verseny közben pályára hajtó fiatal – videó

2014. november 30. 17:18   |   Kőrössy Balázs
címkék:  

Egy merész és meggondolatlan 22 éves fiút nyolc hónap börtönre ítélt a bíróság, miután még a nyáron egy négyórás verseny utolsó szakaszában felhajtott az angliai Brands Hatch pályára barátnője mezei Volkswagen Polójával.

Jack Cottle egy 22 éves brit fiú, akire most nyolc hónap elzárás vár, miután veszélybe sodorta barátai és a hivatalos versenyen résztvevők életét még ez év júniusában. Az esetet a fiú egyik barátja videóra is vette, amelyen látszik, hogy milyen könnyen kijátssza a biztonsági hibát, amit a rendezők hagytak, majd egy pillanat múlva már a boxban halad a ring felé.

A Polóban ült kettőjükön kívül egy harmadik ismerős, valamint Jack barátnője, aki szó szerint pánikrohamot kapott attól, hogy szerelme az ő kocsijával kockáztatja mindegyikük életét. Szerencsére egy teljes kört meg tudtak tenni anélkül, hogy bárkinek baja esett volna, ám ezt nem vették enyhítő körülménynek az ítélethozatalkor, hisz ez nem csak rajta múlt – ráadásul ő csak egy jó poénnak fogta fel az egészet.

Azon a hétvégén éppen a négyórás Fun Cup nevezetű versenyt tartották speciálisan átépített VW Bogarakkal, amelyek közül az egyik egy rövid időre be is ragadt a lelátókról szinte poroszkálónak tűnő Polo mögé. Reméljük a jövőre nézve megtanulta a leckét a pár nap alatt hírhedtté vált srác – a youtube-on több mint két millióan látták már videóját.

http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=QWbIBegSQi0

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

obsitos
2014-11-30 - 17:40

Remélem, a “barátnő” most még jobban szereti, mert megérdemlik egymást ! 🙁
Az ilyen majom soha nem fogja megérteni, hogy a szabályok azért vannak, mert sok hülye már elkövette azokat a hibákat, amelyektől Őt meg akarják védeni.


*/