/*Impresszum blokkolas*/ /*Impresszum blokkolas*/
Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

A nap képe: az elektromos Bentley

2017. március 18. 16:10   |   Autoblog
címkék:  

Eljött a pillanat, a Bentley elektromos hajtású autót mutatott be, s a jövőbeni tervei között is számos hibrid és elektromos modell gyártása szerepel. Az EXP 12 Speed 6e elnevezésű kétüléses luxuskabrió kívül-belül gyönyörű, hozza a márkától megszokott nívót, esetében a korszerű technológiák, az első osztályú anyagok és a kifinomultság tökéletesen megférnek egymás mellett. A villanyhajtású kabrióval a közönség reakcióját szeretnék lemérni, sorozatgyártásáról egyelőre nincs szó.

Egy tisztán elektromos hajtású Bentley-ben sem kell kompromisszumokat kötni, a kikezdhetetlen minőség és kifinomultság, valamint a magas szintű teljesítmény sem szenved csorbát. Aki a későbbiekben villanyhajtású Bentley-be ül, egy töltéssel eljuthat majd Londonból Párizsba, 450 kilométert megtéve. Ha pedig feltöltené az akkumulátort, induktív módon, azaz vezeték nélkül is megteheti majd – hangzott el a márka genfi standján.

Az EXP 12 Speed 6e esetében nyilvánvaló, hogy az alternatív hajtástechnológia nem csak hűvös és érzelemmentes csomagolást kaphat. A kétüléses kabrió pontosan olyan káprázatos külsejű és fényűző belterű, mint a mai modellek. A show autó esetében a komplett középkonzolt egy darab ívelt üveglapból faragták ki, alá pedig OLED képernyőt illesztettek. A különleges kormánykerék gombjaival a médialejátszó, a navigáció és a fedélzeti számítógép irányítható, de a levágott karimák tetejébe is gombokat szerkesztettek.

Az EXP 12 Speed 6e egyébként a Bentley dizájn új evolúciós lépcsőfokát mutatja. Izmos arányok, rövid első túlnyúlás, hosszú motorháztető, alacsony hűtőmaszk és széles hátsó jellemzik. A géptető légnyílásai funkcionálisak, segítenek a hajtáslánc hűtésében. A visszapillantó tükrök helyén kamerák pásztázzák az utat.

A Bentley mára komoly elektromos autó stratégiát dolgozott ki, a közeljövőben számos hálózatról tölthető hibrid és tisztán villanyhajtású modell is várható tőlük. Az első környezetkímélő Bentley jövőre érkezik egy hibrid Bentayga személyében.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..

Még nem érkezett hozzászólás.

*/