VÁROSI VAGÁNY
Itt az első villany Fiat 500-as
A francia Atomik Cars műhelyéből gördült ki az első elektromos hajtású Fiat 500-as, amely még gyorsabb is, mint a gyári Abarth változat. A szénszál erősítésű műanyag karosszériával rendelkező Atomik Fiat 500-ast két darab 109 lóerős villanymotor hajtja, mégpedig igencsak fürgén. A kisautó 5 másodperc körül gyorsul százra, végsebessége pedig 180 km/óra.
Az Atomik Fiat 500 első és hátsó tengelyén is található egy elektromotor, így a 3,6 méter hosszú jármű összkerék-hajtású. A villanymotorok és a 4600 cellás lítium-ion foszfát akkumulátor 1,4 tonnára növelték a kis Fiat tömegét, de az így is nagyon gyors: 5 másodperc körül százon van és megfutná a 200 km/órát is, ha nem lenne 180-ban korlátozva a végsebessége. Az Atomik Cars tájékoztatása szerint a kis olasz 200 kilométert tehet meg egy feltöltéssel, az újratöltés pedig hagyományos 220 voltos hálózaton több mint 10 órát vesz igénybe. 380 volton a művelet egytől három és fél óráig tarthat.
A kiszélesített, furcsa első lökhárítóval felvértezett, retro stílusú 13 colos felnikre állított villany Fiatból állítólag szedán és kabrió kivitelt is terveznek építeni. Hogy mikor és mennyiért, azt nem tudni.



Képgaléria megtekintése


















