Cikk nyomtatása | Hozzászólások (0) |
| Több

Tarolhat a GM új villanyautója

2016. január 11. 19:30   |   DG
címkék:  

A Las Vegas-i CES elektronikai kiállításon mutatkozott be a Chevrolet első villanyautója, a Bolt, amelyet vonzó külseje, kompakt méretei, ugyanakkor tágas belső tere, továbbá a nagykapacitású akkumulátora által szavatolt 320 kilométeres hatótávolsága a zöldautó-eladások élére repítheti. A jármű vételárát ráadásul 30 ezer dollár alá lőtték be, így olcsóbb is konkurenseinél. Nem elképzelhetetlen, hogy a Bolt Opel emblémával Európába is eljut majd.

A Chevrolet Bolt EV egyedi arányokkal rendelkezik, nálunk talán a kisméretű egyterűek közé lehetne besorolni. 4,16 méter hosszú, 1,76 méter széles, ám csaknem 1,6 méter magas, tengelytávja pedig 2,6 méteres. Nagy ablakfelületek és erőteljesen emelkedő övvonal jellemzi, kinézete modern és kellőképpen egyedi. Ötszemélyes, az utasok pedig magasan ülnek benne, akárcsak a szabadidőautókban. A hátsó LED-es lámpákat a csomagtérajtóba integrálták, ami így széles nyílást tár fel, megkönnyítve a be- és kipakolást. A kocsi LED-es fényszórókat is kapott, amelyek a hatszögletű hűtőráccsal és a formázott lökhárítókkal együtt sportos tekintettel ruházzák fel az autót.

Az akkumulátorcsomag a jármű teljes hosszában a padló alatt terül el, így az utastér öt személy és csomagjaik számára is elég tágas. A vékony támlájú üléseknek köszönhetően hátul is bőséges a lábtér, a csomagtartó űrmérete pedig 478 liter, ami nagyobb a Honda Fit (Jazz) és a BMW i3 rakterénél. Elöl is kedvezőek a helyviszonyok, ami a magasra épített középkonzolnak is köszönhető. A sofőr digitális kijelzőt lát maga előtt, középen pedig 25 centiméter átmérőjű kapacitív érintőkijelző foglal helyet. A Bolt EV-be emellett bekerültek a legfejlettebb konnektivitási megoldások, az okostelefonok és okoseszközök egyszerűen integrálhatók, vezeték nélküli töltés is rendelkezésre áll.

A villanymotort energiával ellátó lítium-ion telepet az LG Electronics segítségével fejlesztették ki. 288 darab cellából áll, 425 kilogrammot nyom, kapacitása pedig 60 kWh. Aktív hőmérséklet-szabályzó rendszert is kapott, akárcsak a Volt telepe, élettartama így hosszú. A Chevrolet 8 év vagy 100 ezer mérföld garanciát vállal rá. A Bolt EV becsült hatótávolsága 320 kilométer, amivel jócskán megelőzi versenytársait, a BMW i3-at, a Kia Soult vagy a Nissan Leafet. Két óra otthoni töltéssel 80, az opcionális gyorstöltővel azonban fél óra alatt 144 kilométerre elegendő energia táplálható be.

Az 1625 kilogramm súlyú Bolt EV villanymotorja 150 kW (204 LE) teljesítményű, a nyomatéka pedig 360 Nm. Nulláról 48 km/órára 2,9, 96 km/órára pedig 6,9 szekundum alatt gyorsul fel, tehát pontosan olyan fürge, mint a BMW i3. A végsebessége 145 km/óra.

A Chevrolet Bolt EV az év utolsó negyedévében kerül piacra, az európai forgalmazásról egyelőre nincsenek információk.


Hozzászólások Szóljon Ön is hozzá

Hozzászólás küldése

Még nem érkezett hozzászólás.

Zöld autó

Kedves Olvasónk!
Ha érdekli ez a téma, és szeretne értesítést a megjelent új cikkekről, kérjük, adja meg nevét és e-mail címét!