A nap képe – Összetörték az első McLaren P1 hiperautót
Az amerikai Texas államban érte utol a vég az angol hibrid csúcsragadozót. Az erősen limitált darabszámban elérhető, egymillió dollárt érő szépség szinte teljesen megsemmisült.
A McLaren P1-es hibridautó birtoklásáért nem kevesebb, mint egymillió dollárt kellett a gyártó felé leszurkolnia annak a 375 embernek, akik birtokolni szerettek volna egy példányt. Alig néhány hónapig lehetett csak kapni, olyan gyorsan megvették az összes kiadott darabot.
Ezek ellenére vannak, akik igyekeznek kihasználni a 916 lóerős szuperautó által kínált lehetőségeket. Erre fázott rá a minap egy amerikai tulajdonos, aki Texas államban csapta korlátnak nem kis sebességgel a négykerekű veszedelmet.
Ahogy a képeken is látszik, valószínűleg javíthatatlanná zúzódott össze a P1-es – még a biztonsági cella is megsérült, ám emberi sebesültekről nem tudni. A fennmaradó 374 példány értéke ezzel viszont biztosan emelkedni fog, hisz általában ahogy fogy egy limitált sorozat, úgy kóstál egyre többet a még épen maradt állomány – jól megfigyelhető ez a tendencia például a Ferrari Enzo esetében.
Emlékeztetőül, a Mclaren P1 meghajtásáról egy 3.8 literes V8-as középmotor, valamint egy villanyos egység gondoskodik összesen 916 lóerőt juttatva a kerekekre 900 Nm társaságában. Így a százas sprint 2,8 másodperc alatt van meg, a 300 km/órát 16,5 szekundum alatt éri el, míg végsebessége elektronikusan limitált 350 km/órára. A negyed mérföld 9,8 másodperc, míg a Nürburgringen egy kör kevesebb, mint 7 perc alatt van meg.