A nap képe: Egy valós méretű McLaren Legóból – videóval
címkék: 720s, a nap képe, goodwood, legó, új mclaren, videó
Ha egy autómodell neve és a Lego együtt szerepel, abból rossz nem sülhet ki, így érdemes megnézni az alábbi rövidfilmet is, amely egy valós méretű McLaren 720S felépülését mutatja be. Az elkészült autó egy jótékonysági gyűjtésben segített és nehezebb lett az eredetinél.
Szokványos, de még mindig figyelemfelkeltő módon promotálta meg 720S modelljét a McLaren. A brit gyártó klasszikus Lego kockákból rakott ki egy élethű példányt.
A gyorsított felvételen látható munkafolyamat több mint kétezer munkaórába telt 280 ezer kocka felhasználásával. A vázat persze egy fémkeret adta, hogy ne roppanjon össze saját súlya alatt a műanyag négykerekű, amely végül 1600 kilogrammot nyomott a mérlegen – ez több, mint a valódi 720S 1322 kilója.
Az építés befejezésére (az utolsó 13 ezer kocka felrakására) a Goodwoodi Sebességfesztiválon került sor egy jótékonysági rendezvény keretein belül, amelyen 2700 fontot (918 ezer forintot) sikerült összegyűjteni a rászorulók részére – és még a reklám is jól sikerült.
Persze a 4.0 literes V8-as duplaturbós aggregát nem került bele a replikába, így a 2,9 másodperces százas sprintidő és a 341 km/órás csúcssebesség is az eredeti 720S kiváltsága.