BMW 530xd és Mercedes E 280 CDI 4MATIC: Harc nélkül
címkék:
Nem csoda, ha minden autós szakújságíró rémálma BMW-t Mercedesszel homlokegyenest összehasonlítani.
Évekkel ezelőtt láttam egy televíziós autósmagazint, amelyben bő fél órán keresztül, enyhén infantilis módon arról vitatkoztak komoly szakemberek, hogy melyik sportautó a király: a Ferrari vagy a Porsche? Nos, egészen biztos, hogy a bevezetőben említett BMW kontra Mercedes összeméregetésnél már csak ez lehet a nagyobb butaság, és mondom ezt úgy, hogy ha nem is tulajdonosként (sajnos), de rövid időre már megadatott számomra a Porsche és a Ferrari, illetve a BMW és a Mercedes. Mentségemre legyen mondva, néhány kör versenypályán, netán egy-egy hét tesztelés még nem elegendő idő messzemenő tapasztalatok levonására, de arra mindenképpen jó, hogy célirányosan közelítve a témához, értékelhető benyomásokat szerezzen az ember.
Szóval itt állok az életre szóló Ferrari imádatommal és a Porsche iránt érzett tiszteletemmel, hogy elveimmel ellenkezve, mintegy harakirit elkövetve egymásnak ugrasszam a bajor és a sváb autóépítés remekbe szabott termékeit. Egy frászt! Eszem ágában sincs udvariaskodó marketing szöveggel altatni, sem a korbácsos ál-gonoszt játszani, inkább bevállalom a szubjektív véleményem, és tartom magam az elveimhez. Előre is elnézést mindazoktól, akik arra kíváncsiak, hogyan másznak terepet a testes limuzinok, erről nem lesz szó, akiket ez érdekel, azoknak ajánlom szíves figyelmükbe az egyik konkurens autós villanymédiumot.
Kezdem a BMW-vel, mert ABC sorrendben haladva a B előrébb van az M-nél, másrészt a kéthetes program első felében az 530-assal jártam. Nem fűztem nagy reményeket a tesztautóhoz, mert korábban már láttam újságban, és lelombozott a hétköznapinak tűnő színösszeállítás. Szürke kasztni, fekete belső – ez nem az én világom, aztán élőben minden a feje tetejére állt. Az 5-ös igenis jól néz ki ebben a színben, a fekete belvilágot pedig az 535d-ből már ismertem, és újfent hamar megszoktam. A Bangle-féle formáról nincs kedvem szónokolni, nem tehetek róla, nekem bejön ez az autó, főleg a feneke tetszik, így aztán lehet velem egy követ fújni, netán rám dobni, a lényegen nem változtat.
Fura érzés ülni az ötösben, és először mondom azt, amiért imádom. Az ülése egyszerűen pazar, egy multifunkciós fotel, amiről tudom, hogy drága opció, de nekem minden pénzt megérne. Teljesen elektromosan mozgatható, még a deréktámasz is, amelynek pozíciója és íveltsége külön-külön állítható, de a felfújható oldalpárnákkal én döntöm el, hogy basa módjára terpeszkedem, vagy versenyautósan satuba szorítom magam. Nálam ez utóbbi a nyerő, és amikor leállítottam a motort (gombnyomásra), és meghúztam a kilincset, a párnák leengedtek, majd a legközelebbi alkalomnál, indításnál felfújódtak. Hab a tortán a fejtámla, amely V-alakba hajtható betétjével igazi kényeztetés, a non plus ultra pedig a fűtés, mert amíg más autóban fűt az ülőlap, az egy dolog, a BMW-ben azonban a vezető és utasa dönti el, hogy a támlát vagy az ülőlapot szeretné-e melegebben tartani. Mindez persze az iDrive-ban érhető el, amely sokat egyszerűsödött az elmúlt időben, kezelhető, használható, aki elbír egy szimpla mobiltelefonnal, annak nem lehet vele gondja, de szerintem még így is felesleges. Imádom továbbá az M sportkormányt, pazar fogása van, már-már erotikus, ahogyan tenyérbe simul, és ez a kormány-ülés közötti hibátlan összhang a vezetési élmény alapját adja.
A hetessel megkezdett formai irányzat az utastérben véleményem szerint nem áll jól az ötösnek. Nincs vele különösebb bajom, de nagyon technokrata, főleg így színtelenül, csurom feketében, hiányzik belőle az élet, nagyon érződik, hogy csupán egy gép, semmi több, és ez nem éppen előnyös egy olyan márka esetében, amely komolyan alapoz a vásárlói érzelmekre. A minőség hibátlan, mindenkor zörejmentes a kabin, de helyenként lehetnének finomabbak az anyagok – persze tudom, a finnyásoknak ott az Individual, ahol lehet élvezkedni. A helykínálat elől mindenképpen hozza a méretosztály elvárásait, hátul nem ültem, de 180 centi alatti magasságommal ilyen szempontból amúgy sem vagyok ideális tesztalany. A csomagtartó 520 litere viszont abszolút korrekt.
xDrive. Ez nem más, mint a bajorok összkerékhajtási rendszere, amely nélkülözi a mechanikus összetevőket (pl. differenciálzár), és csupán elektronikus úton bűvészkedve variál a nyomatékelosztással. Alaphelyzetben 60 százalék jut a hátsó, 40 az első tengelyre, és ez mindig a legideálisabb mértékben változik. Ha kell, akkor 70 százalékot is kaphatnak az első kerekek, ugyanakkor padlógázos szakításnál minden mehet hátra, a rendszer működését pedig segíti a kipörgésgátló. A Mercedes hasonló megoldása ettől gyakorlatilag abban tér el, hogy amíg az xDrive változtatja a tengelyenkénti nyomatékelosztást, addig a 4MATIC fix 40:60 százalékot biztosít a hátsó tengely javára, és nincs benne lejtmenetvezérlő.
Az 530xd igazi vadállat – pontosabban valami olyasmi. A 231 lóerő és az 500 newtonméter nyomaték párosa még automataváltóval megfojtva is sportosra veszi a figurát, és 100-ra hátba vágós 6,6 másodperces gyorsulást, valamint 242 km/órás végsebességet garantál. Őrület, hogy kanyarban mire képes a BMW, és ahol a némileg gyengébb Mercedes urasan viselkedett, ott a bajor limuzin gorombán feltépte az aszfaltot. A hatfokozatú váltó hellyel-közzel hibátlanul teszi a dolgát, induláskor rövid megtorpanást észlelni, de az, hogy 80-ról 120-ra alig 5 másodperc alatt ugrik az 530xd, többet mond mindennél. A futómű keménysége nekem közepes, normális léptékkel mérve viszont az átlagosnál keményebb, így városi zötyögésnél enyhén kompromisszumos az ötös haladása. A fogyasztást csak átlag szerint mértem, zömmel városban, a vége pedig 10,5 liter lett, amely jó értelemben mosolyra fakasztó érték.
Az E 280 CDI már alapban sem lenne ideális ellenfél az 530xd számára, ugyanis a tisztesség az E 320-ast kívánná. Hiába a háromliteres, hathengeres motorok azonos lökettérfogata, a Mercedes kétféle “hangolással” forgalmazza ezt az erőforrást, és a 280 CDI 190 lóereje, illetve 440 newtonméteres nyomatéka nem éri el a BMW szintjét. Ettől azonban a Mercedes közel sem rosszabb autó bajor ellenfelénél! Hálás vagyok a sorsnak, hogy közvetlenül egymás után tehettem próbára a kocsikat, és volt egy olyan nap, amikor mindkét autó rendelkezésemre állt. Ez az ideálisnak mondható helyzet alkalmat adott arra, hogy megismerjem a csillagos márka varázsát, és újfent megbizonyosodtam afelől, hogy BMW-t és Mercedest összehasonlítani szamárság.
Amíg az 5-ös designban kívül-belül polarizál, addig az E-osztály a nyugalom és a harmónia méltóságteljesen suhanó szigete. Bevallom, az előző kereklámpás széria – pestiesen szólva – nekem nagyon nem jött be, de ez a mostani formavilág engem is megtalált. Egyszerűen jó ránézni, semmi flanc, semmi cicoma, az elegancia sugárzik minden porcikájából, és amennyire rühellem az ezüst autókat, a Mercedesnél erről szó sincs – kicsit úgy vagyok vele, mint az Alfánál és a Ferrarinál a pirossal. Kívül tehát szép minden, passzol a felni, büszkén feszül a szélnek a csillag, és ugyanez mondható el bentről nézve is.
Az Avantgarde kivitel színvilága miatt – nem tudom másképpen érzékeltetni – mindig “fáztam” az autóban ülve, a színdinamikailag jéghideg hatású ezüstösség és szürkeség helyett a saját E-osztályomban biztosan meleg bézs és mahagóni lenne, a kialakítás azonban így is otthonosabbnak tűnt a BMW-nél. Érzésre tágasabb a Mercedes utastere, és mint kiderült, ez számokkal igazolt tény, picivel nagyobb a csomagtartó, és annak ellenére, hogy egyszerűbbek voltak az ülések, a kényelemre itt sem panaszkodhattam.
A stuttgarti tervezők zseniális ötlettel az ajtóra integrálták az állítógombokat, és a fűtés mellé hűtést (szellőztetést) is varázsoltak a székekbe. Az anyagok tapintásra talán picivel finomabbak voltak, ám a kidolgozás minősége nem múlta felül a BMW-t, kijelenthető, hogy mindkét márka igen magas színvonalon próbálja ügyfelei igényeit kielégíteni. Külön szeretném kiemelni a Mercedes hifijét, autóban ugyanis ritkán hallani ilyen minőségű gyári berendezést. Kissé perverz módon Mazda, Lancia (BOSE), illetve Volvo (Dynaudio) profi teszt CD-vel, valamint kedvenc London Cafe Del Mar albumommal próbálkoztam, és mi tagadás, öröm volt feltölteni a motoros fedél mögé bújtatott 6 lemezes tárat a középkonzolban.
Menet közben az E 280 CDI 4MATIC nem képes a lépést tartani az 530xd-vel. Az ötfokozatú váltó lustább, mint a bajor hatgangos, hiányzik a futómű sportos feszessége, és a motor (nem soros, hanem V6-os) hangja is kissé élettelenebb, kevésbé ösztökél arra, hogy nyomjuk a gázt. Persze a Mercedesszel is lehet lendületesen haladni, erőben nincs hiány, a 4MATIC bolondbiztosan fogja az utat, de a csillag varázsereje nem a féktelen száguldásban rejlik. Néhány kuriózumot leszámítva, többéves autós újságírói pályafutásom során ennyit még nem kocsikáztam pusztán a nyugalom érdekében, csak azért, hogy a kényelmes, stressztől mentes vezetés teljesen kikapcsoljon. Dugóban araszolva, amíg mások nyomták a dudát, tolakodtak, idegeskedtek, addig nekem az volt a legnagyobb gondom, hogy melyik CD-t hallgassam, ha elkések, hát elkések, ez van, repülni még egy Mercedes sem tud. Feljegyzéseim alapján az E-osztállyal többet jártam városban, így a BMW-nél pontosan négy deciliterrel lett magasabb a fogyasztás, azaz 11,9 literes átlag adódott a teszt időtartamára vetítve.
Egyik autó sem azért összkerekes, mert terepjárónak szánták. Esetükben komoly biztonságnövelő tényezőről van szó, amely elsősorban csúszós, pl. havas, esős, jeges úton mutatkozik meg. Főleg a BMW-ben, de voltaképpen a Mercedesben is olyan tartalékok vannak, amelyeket normális esetben nem használ ki egy átlagos ember. A kérdés csupán az, lehet-e ugyanaz a személy BMW-vezető, aki Mercedes-vezető? A választ kapásból tudom, azaz mégsem. Fogalmam sincs. A teszt óta teljesen össze vagyok zavarodva, hóhér módjára felakasztottam önmagam, és rútul saját csapdámba estem. Próbálok tárgyilagos lenni, de érzem, hogy nem fog menni. Nem tudok a számokra hivatkozni, mert mindkét modell bőven tízmillió forint felett szerez élményt, továbbá mindkét autó hasonlóan fogyaszt, százasával repkednek a lóerők, a newtonméterek, és meglepően jók a menetteljesítmények. Ha szigorúan veszek mindent, akkor orrhosszal a BMW-nél a meccslabda, a csillagos autó azonban formailag harmonikusabb, kényelmes futóműve elringat, szinte megáll az idő a kormánya mögött ülve, és amikor hajnalban arra ébredek, hogy Mercedest vezetni támad kedvem, akkor el vagyok veszve. És máris ott vagyunk, ahonnan elindultunk, a két ősi ellenfelet nem kell egymáshoz méregetni, és azt mondom, aki sportosabb karakter, az vegyen BMW-t, aki kényelmesebb, annak viszont a Mercedes az ideális. Minden más esetben a legcélravezetőbb megoldás a pénzfeldobás, de komolyan.
BMW 530xd
Jelleg: felső-középkategóriás limuzin
Motor: 2993 cm3, soros 6, 24 szelep, dízelüzem
Teljesítmény: 170 kW/231 LE 4000 1/percnél
Nyomaték: 500 Nm 1750 1/percnél
Méretek: hosszúság 4841 mm, szélesség 1846 mm, magasság 1468 mm, tengelytáv 2888 mm
Saját tömeg: 1660 kg
Csomagtér: 520 liter
Csúcssebesség: 242 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h-ra: 6,6 mp
Fogyasztás (város/országút/átlag): 10,2/6,1/7,6 l/100 km (gyári adat)Tesztfogyasztás: 11,5 l/100 km
Üzemanyag: 70 liter
Alapár: 13.825.000 Ft
Mercedes-Benz E 280 CDI 4MATIC
Jelleg: felső-középkategóriás limuzin
Motor: 2987 cm3, V6, 24 szelep, dízelüzem
Teljesítmény: 140 kW/190 LE 4000 1/percnél
Nyomaték: 440 Nm 1400-2800 1/percnél
Méretek: hosszúság 4818 mm, szélesség 1822 mm, magasság 1431 mm, tengelytáv 2854 mm
Saját tömeg: 1815 kg
Csomagtér: 540 liter
Csúcssebesség: 234 km/h
Gyorsulás 0-100 km/h-ra: 8,2 mp
Fogyasztás (város/országút/átlag): 10,4/6,4/7,9 l/100 km (gyári adat)
Tesztfogyasztás: 11,9 l/100 km
Üzemanyag: 65 liter
Alapár: 13.231.000 Ft
